A Torontál vármegyei Deszken született 1831. augusztus 24-én. Szüleit korán elveszítette, ezért felneveléséről nagybátyja, Várady János nagybecskereki plébános gondoskodott. Iskoláit Szegeden, Temesváron és Nagybecskereken végezte. 1848 tavaszán - 16 éves diákként - részt vett a honvédek toborzásában, majd maga is beállt a Szegeden felállított III. honvédzászlóaljba, Damjanich híressé vált vörös sipkásai közé. A délvidéki harcok után végigküzdötte a tavaszi hadjárat csatáit, vitézségével elnyerve a hadnagyi rendfokozatot. Sebesülése miatt a komáromi várba vezényelték; itt élte át a szabadságharc leverésének szomorú napjait. A megtorlást sikerült elkerülnie, így folytathatta tanulmányait. 1856-ban a budapesti egyetemen gyógyszerészi oklevelet szerzett. Előbb Újaradon és Temesváron működött, majd az 1860-as évek közepén Szentesen telepedett le. 1867-ben megszerezte a város legrégebbi gyógyszertárának, a Hajnalhoz (Auróra) címzett patika tulajdonjogát, amely a város központjában, a Fő utca és Úri utca sarkán (ma Kossuth és Petőfi u.) helyezkedett el. Gyógyszerészi munkája mellett nyomban bekapcsolódott a város közéletébe: részt vett a Szentesi Honvédegylet és a Szentesi Takarékpénztár megalakításában (az előbbinek később jegyzője, az utóbbinak 1886-1898 között igazgatója volt), majd a közbizalomnak köszönhetően évtizedeken át városi és megyei képviselőként tevékenykedett. Haszler Leopol-dinával kötött házasságából kilenc gyermeke született, köztük dr. Várady Lipót Árpád, a későbbi győri püspök, majd kalocsai érsek, akiről utcát neveztek el Szentesen. Várady Lajos élete végéig odaadóan ápolta az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékét, és fellépett az utólagos torzítások ellen. 1884-ben még az emigrációban élő Kossuth Lajossal is vitába keveredett egy hírlapi közlemény kapcsán. "Nem kívántam, sőt nagy szerénytelenségnek is tartottam volna nagy hazánkfiát, Kossuth Lajost megcáfolni - írta Várady -, minthogy azonban az Egyetértés 153. számában egy, a történelmi igazságnak meg nem felelő cáfolatot olvastam A vörös sapkások cím alatt; múlhatlan kötelességemnek tartottam erre vonatkozó megjegyzéseimet beküldeni. Nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy a 6-ik század - egy pár bihari fiút kivéve - majd kizárólag csongrádi fiúkból állott, s csupán a 3-ik században voltak svábok. Én, mint 16 éves diák, Nagybecskereken két nap alatt 230 önkéntest toborzottam össze; harmadnapon a nagybecskereki polgárok kíséretében Kikindára mentünk, hol szintén magunkhoz vevén az önkénteseket, Hatzfeldre indultunk. Itt bevártuk azokat, akik a szomszéd német falvakban: Grabácz, Szt. Hubert és Gyertyánosban toborzottak, aztán egy hét múlva Niehold őrmester vezetése alatt hatszáznál több újonccal Szegedre érkeztünk, ahol a líceumban tanyáztunk. Akik beváltak közülünk, azok harmadnapon föl is esküdtek a kis kaszárnyában, míg a visszautasítottak sírva mentek haza. Innen hajón Becsére mentünk, hol a zászlóaljat szervezték. Az úgynevezett svábokat a 4-ik és 5-ik századba osztották be, az előbbiben voltam magam is. Eleinte kék sapkát viseltünk, mígnem novemberben Versecen teljesen felruháztattunk. Csákót kaptunk >> Honvéd III. zászlóalj << felirattal, és oly harcias képünk volt, mint bármelyik régi sorkatonának. 1849. január 21-én kivonultunk Versecről, és ha útközben valahol kakastollra tehettünk szert, mindjárt feltűzdeltük, miért elneveztek minket fehér tollasoknak. Aradon át Szentesre jöttünk, innen Szegedre, majd ismét Szentesre és innen Cibakra. A szolnoki csatát megelőző napon átmentünk a Tisza jobb partjára, hol a kormányzó úr szokott ékesszólásával zászlóaljunkhoz beszédet intézett, de a 4-ik és 5-ik századhoz németül is beszélt" - fejezte be hiteles visszaemlékezését Várady Lajos. Az öreg hadastyán 83 évet élt, 1913. november 21-én elragadta a halál. A katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírjánál ott tolongott a város apraja nagyja, módosabb és szegényebb polgára egyaránt, kifejezve az általános közmegbecsülést az elhunyt iránt. Ennek adott hangot a Szentesi Lap búcsúztatója is: "Megilletődéssel állunk a koporsó előtt, amelyben a hosszú, munkás élet után az örökkévalóság álmát alussza Várady Lajos. Megilletődésünk abból a szeretetből fakad, amelyet igaz szeretettel érzett ennek a városnak minden fia az agg 48/49-es hős iránt; abból a szeretetből, amely őszinte megbecsüléssel környékezte tevékeny élete minden munkásságában. Mert amilyen hős volt, mint 18 éves gyermek ifjú, midőn a szabadság védelmére honvédnek ment, s a harcok terén szerezte meg a hadnagyi rangot és a vitézségi érdemérmet: éppen olyan derék, komoly, tevékeny munkás tagja lett a társadalomnak férfi korán, s az maradt szinte életének legutolsó pillanatáig. Nyolcvanhárom évet élt. Keveseknek adatik ilyen hosszú élet, s azok között is kicsiny azoknak száma, akik egy hosszú életen át csak szeretetet és tiszteletet nyernek a közélet terén. Várady Lajos ezek közé a kevesek közé tartozott..." Labádi Lajos

<<< Vissza