A kisiskolások közlekedési
versenyét a rendőrség közlekedésrendészeti osztályának támogatásával
a Koszta József Általános Iskolában rendezték meg. Az október 12-i
versenyt az általános iskolák 3. és 4. osztályos tanulói számára
írták ki, és ebben az évben hat iskola 46 tanulója vett részt a
rendezvényen. A hagyományoknak megfelelően először a diákok egy
KRESZ-tesztet töltöttek ki, majd az iskola kézilabda pályáján a
szabályossági, az iskola KRESZ-parkjában pedig az ügyességi versenyszámokra
került sor. Míg a zsűri értékelt addig a rendező iskola tanulói
gördeszka és BMX-bemutatót tartottak. A rendkívül éles versenyen
az alábbi eredmények születtek:
Csapat: 1. Kiss Bálint Ref. iskola (Bertus Martina, Gyalai Fanni,
Hornok Dominik, Erdélyi Martin), 2. Kiss Bálint Ref. iskola (Farkas
Kristóf, Mácsai Áron, Sándor Alexandra, Török Adrienn), 3. Damjanich
iskola (Rédei Vivien, Schmidt Klaudia, Gere Martin, Kecskeméti Sándor),
4. Koszta iskola (Bubori Patrik, Bölcskei Molnár Patrik, Vecseri
Zita, Bagi Eszter), 5. Koszta iskola (Kis-Tóth Adrienn, Nagy Adél,
Kovács Endre, Szatmári Péter) 6. Koszta iskola (Dudás Kata, Vecseri
Dorina, Csikós Mihály, Berczeli Dániel) és Damjanich iskola (Vas
Klementina, Vass Krisztina, Vajda Alex, Nagy György).
Egyéni, fiú: 1. Erdélyi Martin, 2. Hornok Dominik, 3. Farkas Kristóf
(mindhárma (Kiss B. isk.), 4. Bubori Patrik (Koszta isk.), 5. Kecskeméti
Sándor (Damjanich isk.), 6. Kovács Endre (Koszta isk.)
Lány: 1. Rédei Vivien (Damjanich isk.), 2. Kozák Petra (Klauzál
isk.), 3. Bertus Martina (Kiss B. isk.), 4. Vas Klementina (Damjanich
isk.), 5. Bagi Eszter (Koszta isk.), 6. Sándor Alexandra (Kiss B.
isk.).
Legjobb tesztkitöltő Bubori Patrik (Koszta), legügyesebben közlekedő
Gere Martin (Damjanich), legszabályosabban közlekedő Tasi Balázs
(Klauzál).
(Kép és szöveg: Vidovics)
|