Koszta sírja nyomában

Méltatlan helyen volt évekig Koszta József síremléke, ezt derítették ki az egykori szentesi festőművész életét feldolgozó klub tagjai. A furcsa esetről Lantos Imrét, a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület helybeli klubjának vezetőjét kérdeztük.

Azt, hogy mélyebben beleásták magukat az erdélyi születésű, de városunk környékén letelepedett, itt ihletet találó művész életébe, egy, az egyesület által kiírt belső pályázat indokolta. Témája, hogy mi történt a településünkön 100 évvel ezelőtt, viszont hagytak benne nagyobb időmozgást. Lantos Imre és társai az 1911-es dátumot választották, mivel abban az évben költözött Koszta József a város környéki tanyájára. Úgy gondolták, nem a munkásságát dolgozzák fel, tekintve, hogy festészetéről már sok írásmunka született, számukra érdekesebb feladatnak tűnt Koszta magánemberként való bemutatása. Lantos Imre beszámolójából kiderül: - Anyaggyűjtés közben egy rövid cikket találtunk az interneten, mely szerint Koszta József síremléke a budapesti Kerepesi temetőben nem azon a helyen van, ahová el lett temetve. A 35-ös parcellában volt hosszú évekig, ennek próbáltunk utánanézni. Újabb adatra leltünk: 2005-ben a temető rendezési tervében szerepelt, hogy Koszta sírja visszakerül eredeti helyére, a 33-as parcellába. Azonban nem ide, hanem a 35-öshöz járt fel mindenki koszorúzni, megemlékezni, míg a holttest egy jeltelen sírban nyugodott.

2006 decemberében felutaztak utánanézni. A hír igaznak bizonyult: a 33-as parcellában ráakadtak az eredeti nyugvóhelyre. - A temetőgondnokságon sem tudták megmondani a kettősség okát. Tanulságot nem vontunk le, most pesti ismerősök révén próbáljuk kideríteni, hogyan alakulhatott ez így.

Mindenesetre, aki koszorúzni megy, a 33/I-es parcellában keresse Koszta sírját, nem messze Horváth Mihályétól. Lantos Imre csak azt rosszalja, hogy a síremléken nincs feltüntetve, hogy Kossuth-díjas, pedig a festőművész az elsők között, 1948-ban kapta meg a rangos kitüntetést. Azért a fővárosban temették el, mert élete utolsó szakaszát már egy ottani szanatóriumban töltötte. Feleségével, Szeifert Annával egyazon évben, 1949-ben hunytak el. Annuska sírja is látókörükbe került, s azt borzasztóan elhanyagolt állapotban találtak. A szentesi Kálvária temetőben lévő sírhelyről dr. Széchenyiné Csergő Judit, a szentesi múzeum munkatársa is őriz személyes emlékeket. Azt meséli, több mint 10 éve történt, hogy amikor kiment anyukája sírjához, arra lett figyelmes, hogy a művész feleségének a közelben lévő sírját munkások ássák. Csak közelebb menve látta, hogy nem sírrendezés folyt, ugyanis már a koporsónál tartottak. Mint kiderült, a katolikus egyház eladta a sírhelyet, másnap ott temetni akartak. Rögtön szólt Rózsa Gábornak, s a vége az lett, hogy az egyháznál is belátták tévedésüket, nagy bonyodalmak után visszaállították a feleség sírját. - Azóta is úgy látom, nincs gazdája, s csak megköszönhetjük a TKME tagjainak, hogy rendbe tették a sírját, aki egy életet leélt a festővel, támasza volt, nem szabad elfeledkezni róla.

(darók)