A szíjgyártó munkaeszközei

Új szerzeményeink 4.

A Koszta József Múzeum a tavalyi esztendőben útjára indított sorozata olyan tárgyegyüttesek jellemzésére vállalkozott, amelyek a közelmúltban kerültek vásárlás vagy ajándékozás útján intézményünk birtokába. A Szentesi Élet hasábjain megpróbáljuk ezen túl a jövőben is bemutatni a múzeumot gyarapító hagyatékokat, gyűjteményeket, amelyek jelzik a műtárgy állomány folyamatos bővülését, ugyanakkor előrevetítik a gyűjteményfejlesztési koncepció fontosabb irányvonalait.

A mesterség művelői az emberi ruházathoz, lószerszámokhoz és a különböző használati tárgyakhoz szükséges szíjazat készítésével foglalkoztak. Legfontosabb alapanyaguk a marhabőr volt, de a pótlásokhoz, a bélelésekhez, a párnázáshoz és a különböző díszítésekhez ló-, borjú-, sőt sertésbőrt is felhasználtak. A spárgát maguk festették és szurkolták, cérnát csak az úri parádés szerszámok készítése során alkalmaztak. A csatokat, vereteket réz- és ezüstművesektől, valamint lánckovácsoktól szerezték be, később gyári termékeket vásároltak. Eszközeik között a legfontosabb a csikó vagy kösü néven emlegetett négy lábú varrószék, melynek szorítójába fogatták be a munkadarabot. A megfestett termékeket falba vert szegekre vagy fogasokra akasztották száradni, a kényes parádés szerszámokat fogasos szekrényben tárolták. A különböző formájú késeket a bőrök szabásánál használták, a kézi bőrgyalu a bőr vékonyítására, a szakítókörző a varráshelyek kijelölésére szolgált. Megkülönböztethetünk a felsoroltak mellett árakat, fogókat, vágókat is, amelyek a mesterség nélkülözhetetlen kellékei közé tartoznak. A szíjgyártó munka két legfontosabb mozzanata a szabás és a varrás. A szabóasztal deszkáján a kiterített bőrből a kimért vagy sablon után kijelölt darabot görbekéssel vágták le, a varrni valót a csikófejbe szorították, a műveletet két tűvel végezték.

Kovács Ferenc 1932-ben született Szentesen, 1950-ben szerzett szíjgyártó képesítést. A mesterség fortélyait édesapjától sajátította el, aki szintén a szakmában tevékenykedett. 1950-54 között Budapesten a lámpagyárban, 1955-től 1957-ig Szentesen a Pankotai Állami Gazdaságban dolgozott. 1957 és 1968 között önálló iparos, 1968-tól 1981-ig a KIOSZ titkára volt. 1993-ban Aranykoszorús Mester kitüntető címet kapott, 3 évvel később Olaszországban rendeztek kiállítást a munkáiból. Rákóczi Ferenc utcai műhelyében egészen a közelmúltig kocsi- illetve lószerszámokat, csikóbőrös kulacsokat, valamint karikás ostorokat készített. Munkásságában sajátos módon ötvöződött egymással a hagyományos technikai megoldásokon és formavilágon alapuló mesterségbeli tudás a népi iparművészeti tevékenységgel.

A Koszta József Múzeum birtokába vásárlás útján kerültek a szíjgyártómester munkaeszközei, amelyeket termékei gyártásánál használt. Életútjának becses emlékei közé tartoznak azok a fényképek, amelyek napjainkra nélkülözhetetlen kordokumentumokká váltak, egy eltűnő iparágról hordoznak alapvető ismereteket.

Mód László néprajzkutató