Díszpolgárrá választották Kossuth Lajost (I.)

Százhúsz évvel ezelőtt

Kossuth Lajos az 1880-as években

Kossuth Lajos és Szentes város közvetlennek mondható kapcsolata 1848 őszén kezdődött, a szabadságharc végnapjaiban futó találkozásokkal folytatódott, a kiegyezést követően történt országgyűlési képviselővé, majd díszpolgárrá választásával kiteljesedett. Most ez utóbbival foglalkoznék behatóbban.

A szabadságharc leverését követő évtizedekben a szentesiek Kossuth iránti ragaszkodása számos formában megnyilvánult. E téren a legjelentősebb eseménynek számított, hogy 1887-ben egyhangú lelkesedéssel Szentes díszpolgárává választották, tiltakozásul az ún. honossági törvény ellen, amelynek hatályba lépése megfosztotta volna Kossuth Lajost a magyar állampolgárságától. Az érintett 1879: 50. tc. 31. §-a ugyanis kimondta, hogy: "Azon magyar állampolgár, ki a magyar kormány vagy az osztrák-magyar közös miniszterek megbízása nélkül 10 évig megszakítás nélkül a magyar korona területének határain kívül tartózkodik, elveszti magyar állampolgárságát." A 10 éves moratórium lejárta előtt számos magyar város - az elsők között Hódmezővásárhely, Kiskunfélegyháza, Szentes, Kunszentmárton, Makó, Gyula, Zenta - tüntetőleg díszpolgárává választotta a "legnagyobb élő magyart". A csatlakozó városok száma 1889-re 31-re nőtt.

Szentesen Sima Ferenc városi- és országgyűlési képviselő, a 48-as függetlenségi ellenzék vezére soron kívüli indítványt terjesztett elő az 1887. február 3-án tartott közgyűlésen, amelyet a testület jegyzőkönyve a következőkép rögzített:

"Sima Ferenc városi képviselő felszólal, kérvén a polgármestert és képviselő-testületet, hogy a jelen közgyűlés tárgysorozatába vett ügyek felvétele előtt, soron kívül indítványt tehessen, melyet tenni kíván úgy a maga érzelméből, mint több városi polgártársa meg- bízásából, mely indítvány hiszi, hogy úgy a képviselő-testület, mint az egész város közönségének érzelmével és lelkesültségével fog találkozni.

Indítványa rövid szavakban kifejezve az, hogy Szentes város képviselő-testülete válassza meg díszpolgárává Kossuth Lajos nagy hazánkfiát, a ma élő legnagyobb magyart. Midőn szóló ezen indítványát előterjeszti, ezt nem azért teszi, mert az ország több hazafias városa egymásmellé sorakozva siet a még ma élő, de fájdalom - sírjához közel álló nagy hazafi előtt az ő elévülhetlen örök érdemei elismeréséül hazafias kegyeletének egy csekély részét leróni azzal, hogy őt díszpolgárává válassza, hanem teszi ezt azért, mert hiszi, hogy a legmagyarabb vármegye székvárosának, Szentesnek, ezen városnak - melyről egy dicső nemzetnek (francia) legnagyobb írónője, Madame Adam azt mondja, hogy ez "Magyarországnak szíve" - nem szabad, nem lehet, hogy akár utolsó lehet, akár végkép elmaradjon azon városok közül, melyek hazafias megemlékezésükkel hálájukat igyekeznek leróni azon ember iránt, kinek a honalkotók után a magyar nemzet fennmaradhatása érdekében legtöbbet köszönhet. Azt hiszi indítványozó, hogy ha a Kossuth név valahol varázserővel bírhat, leginkább bír ez Szentesen, mely városnak népe a legnagyobb mértékben részesévé lett azon polgári jogoknak, melyeket Kossuth Lajos az egész nemzet egyeteme számára küzdött ki az 1848 előtti kiváltságos osztállyal szemben. S amennyiben ez a szó, hogy "polgár" Kossuth Lajos egyenlőségi nagy elvi harcával kezdődik Magyarországon, mert ő az, ki 6 millió jobbágyot szabadított fel, s tett az azelőtt rájok nézve idegen magyar alkotmány részeseivé s szabad magyar állampolgárokká, így a hon határain belől, ha valaki méltó, hogy a polgárok díszéül neveztessék: Kossuth a legelső; kéri a közgyűlést, hogy indítványát egyhangúlag elfogadni méltóztassék."

Sima Ferenc indítványát a közgyűlés lelkesen fogadta, s ellenvetés nélkül, egyhangúan megszavazta.

A Szentesi Lap címoldalas vezércikkben foglalkozott az emigrációban élő volt kormányzó-elnök díszpolgárrá választásának jelentőségével, leszögezve:

"Azt hisszük, nem tévedünk, midőn e tényt, akármely politikai, vagy nem politikai álláspontról szemléltessék is, már első tekintetre oly fontosságúnak ítéljük, hogy fölötte senkinek, ki magyarnak és e város igaz polgárának vallja magát, még a mai hanyatt-homlok rohanó élet újabb és újabb eseményekre leső glosszátorainak: a hírlapoknak sem lehet egyszerű tudomásulvétel és regisztrálás mellett, minden gondolat, minden érzelem és minden szó nélkül hidegen, közönyösen napirendre térni. Kossuth nagy neve maga elegendő, hogy megálljunk hallatára, és - mint a szentegyházban - kalapunkat leemeljük. Igaz, hogy ettől a névtől vannak, akik félnek; de nincs, aki ne tisztelné!"

(Folytatjuk)

Labádi Lajos