Nagy várakozás előzte meg a Nagy szentesi sportkönyv megjelenését mind az érintettek, mind pedig a kívülálló sportszeretők körében. A könyv küllemre kifogástalan, minden igényt kielégít. Óriási munkát jelentett a szerkesztőbizottságnak a beérkező információkat rendszerezni, egy kicsit átfésülni és megfelelő formában megjelentetni.
A sportolók által leírt történetek, élmények, valamennyi olvasóban (gondolom én) nosztalgiát ébresztett. Biztos volt olyan, aki személyesen a "szerzőtől" már hallotta a történetet borozgatás közben.
Engedtessék meg, hogy vízilabda-fejezettel, ill. annak monográfiájával - egészen a 1990-es évek elejéig - észrevételeket és kiegészítéseket tegyek.
Kezdeném talán azzal, hogy az 1945 után szereplő vízilabda csapat oszlopos tagja volt Blaskovics György is, akit a könyv nem említ meg. Az 1948-ban OB I-ben bennmaradó csapat kulcsembereinek nagy része - politikai okok miatt - Budapestre távozott. Így pl. Kun György, Pajtás Dénes, Wolf Károly, Ruzs M. Ferenc. Volt, aki továbbtanult, mint Kanász N. János és Horváth László.
Az itthon maradt idősebb játékosok mellett 1949-ben, az akkor 16-17 éves fiataloknak kellett vízbe szállniuk. Így 1949-ben az alábbi játékosok képezték a Szentesi MÁV vízilabda csapatát: Gullay Mihály, Nádai László, Veres Sándor, Blaskovics György és a fiatalok Rébeli Sz. József, Füsti M. István, Jarolics Béla és nem utolsósorban Kántor Sándor. Emlékszem egy Szentes-FTC mérkőzésre ahol 9-1-re kikaptunk és Kántor Sanyi lőtte az egyetlen gólt. (A kis Wolf Karcsinak titulálták.)
Nincs említés a Nádai László által, az 1950-es évek elején szereplő csapatról. Ez az együttes 1953-ban összevont megyei bajnokságot nyert és ezzel jogot szerzett OB I-es osztályozóra Budapesten. Az osztályozóra a Császár uszodában került sor, a következő csapatokkal: Szentesi Kinizsi (Keleti csportgyőztes) Tatabányai Bányász (Nyugati csoportgyőztes), Fákja Opera (Budapest győztes) és az OB I-ből kieső Óbudai Hajógyár.
Sajnos különböző - megírni hosszadalmas - rendezői praktikákból kifolyólag a tatabányai győztes meccs után kizártak bennünket a további játékból.
Itt voltunk szemtanúi egy emlékezetes eseménynek: Az Óbudai Hajógyár játszott a Fáklya Operával, melyben kiöregedett válogatott és olimpiai bajnok pólósok játszottak. Így: pl. Brandy Jenő, Goór Illés, stb. A meccs hevében az éppen centerező Brandy visszakönyökölt és a védő Zádor Ervin első két metszőfogát kiütötte. Erre volt nagy ribillió. Zádor Ervin édesanyja esernyővel esett Brandynak. A csapat tagjai a következők voltak: Rébeli Sz. József, Jarolics Béla, Dobossy Lajos, Sipos Gábor, Nádai László, Stéligh László, Sziklai Csaba, Pál György, Keméndy György, Zentai Tibor és nem utolsó sorban Bihari János. Őt "Janosz"-nak hívtuk, ő volt a káderembere a csapatnak. Egyedül volt, aki képviselte a munkásosztályt (szobafestő volt) a többi értelmiségi volt. Ebben az időben (1952-53) ez igen lényeges volt. Sokszor derültünk "Janosz" eredeti megnyilvánulásain, vagy aranymondásain.
Az 1956-os területi bajnokságot nyert csapat tagjai sem kerültek megemlítésre. Pedig megérdemelték volna. A csapat edzője Nádai László Pestre került, vele együtt távozott - különböző okokból - Magony Géza, Nemes Sándor, Kökény József és Gera Sándor. Közülük valamennyi OB I-es csapatban játszott. Kökény József - Molnár Endre mellett - a válogatottságig vitte.
Zentai Tibor
(folytatjuk)