Szentesen született, 1933. február 15-én, jövőre a 75. életévét tölti. Édesapja férfi szabómester volt, "Úri szabó" ahogyan az a mester tábláján volt olvasható. Megrendelőinek köre a város vezető rétegéből került ki. Tisztviselők, pedagógusok, és így tovább. Édesanyja a háztartást vezette. Így az első elemitől kezdve az érettségiig biztosítva volt, hogy amikor délben az iskolából hazament, az ebédnél együtt ült a család, és megbeszélhették, elmondhatták az aznap történteket.
- Nagyon hiányzik ez a mai gyerekek életéből. A beszélgetés, a gondolatcsere - mondja. Visszagondolva gyermekéveimre, nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, édesapám, hogy úgy mondjam, világlátott ember, az első világháborúban katona volt és hadifogságba esett. Hét évig tartották fogva a szovjetek, 1921-be jött haza. Bármennyire is furcsán hangzik, a háború azok számára, akik ép bőrrel megúszták és hazatértek, sok tapasztalattal bír, az élet iskoláját jelenti számukra. Most gondolok rá, az édesapám, annak ellenére, hogy nem volt középiskolai végzettsége, mennyire tájékozott volt, mennyire benne volt a világ dolgaiban!
- Hogyan került a pedagógusi pályára?
- Ez egy kicsit bonyolult. Az érettségi táján három pálya vonzott, közülük kellett választanom. Szerettem volna evangélikus lelkész lenni, szerettem volna színész lenni, és szerettem volna pedagógus lenni. Végül ésszerű okokból a pedagógus pályát választottam. Visszagondolva, a három pályában az a közös, hogy a lelkész is, a színész is, és a tanár is közöl másokkal gondolatokat, érzelmeket, hangulatokat. Valószínűleg erre teremtődtem, és az adottságom is ez, hogy ismereteket, tapasztalatokat, gondolatokat közöljek másokkal.
- Szülei segítették a választásban?
- Annyiban, hogy amikor 1951-ben végeztem, azt mondták, pedagógus legyek. Keresett is volt akkoriban a pálya, kevés volt a pedagógus. Ez látszott a legjobbnak, a legbiztosabb egzisztenciát jelentette akkor. Gyakorló tanárként a 960 forintos fizetésemből 2 és fél pár jó minőségű cipőt meg lehetet vásárolni.
Szegeden, az akkori Pedagógiai Főiskolán végzett magyar nyelv és irodalom szakon. Kétéves volt, a harmadikat gyakorló évnek vették. Röviddel utána történelemből is diplomázott. Az idő tájt az ország összes mezőgazdasági iskolája a Földművelésügyi Minisztériumhoz tartozott. Először Csornára helyezték. Az úgy volt, hogy nem a végzős választhatott iskolát, sorsában egy kihelyező bizottság döntött, amelynek rendelkezését el kellett fogadni. Nos, ez a bizottság úgy határozott, hogy Bucsány György a magyar nyelvet és irodalmat mezőgazdasági technikumban oktassa.
- Ezt akkor én kitüntetésnek vettem - meséli. - Nagyon jó iskolatípus volt, amely a szakmai-gyakorlati életre nagyon jól felkészítette a hallgatókat, mellette bizonyos általános műveltséget is adott. Csornáról áthelyeztek Csurgóra, majd újabb három évre a Kecskeméti Kertészeti Technikum következett. Onnan családi okok miatt kértem haza magam 1959-ben, a változtatásra megözvegyült édesapám romló egészségügyi állapota késztetett.
Mint mondja, az egykori mezőgazdasági technikum sok változáson ment át, míg a mostani oktatási formáját megkapta. Örömmel konstatálja, hogy már főiskolai oktatás is lesz az intézményben. Emlékei egy nagyon kellemes, családias légkörű tantestületre vetítődnek viszsza, amely hosszú időn át eredményesen működött az iskolában. Nemcsak a versenyeredmények, hanem a felsőfokú intézményekbe felvett tanulók száma is mutatja, hogy az ottani pedagógusok jó munkát végeztek az oktatásban.
- Több neves, itt végzett embert tanított, illetve emlékét ápolja.
- Nehéz egy-két embert kiemelni volt tanítványaim közül. Őze Lajos két évvel volt fiatalabb nálam, mindig is figyelemmel kísértem a pályáját, hiszen diákkorunkban ismertük egymást. Akiket említenék. Az egyik egy cigánygyerek. Raduly József, aki egy Szabolcs megyei kisfaluból került ide, utóbb elmondta, hogy késsel-villával sem tudott enni. Az arra való illendőséget nálunk tanulta meg. Pályája magasra ívelt, 16 éven át a 100 tagú cigányzenekar elnöke volt. Ő maga is ápolta az iskolával a kapcsolatot, és velem is, a cigányzenekar 15 éves jubileumi ünnepségén, amelyre a feleségemmel együtt meghívott, a Vigadóbeli gálakoncerten külön köszöntött bennünket. Az iskola 60 éves jubileumi ünnepségére kamarazenekarával jött Szentesre műsort adni.
A másik dr. Gyuricza Csaba, pályája az agrártudomány területén emelkedett magas szintre. A Szent István Tudományegyetem egyetemi docense, dékánhe-lyettes. Ő méltatta a városházi ünnepségen egykori tanárát.
- A 37. éves érettségi találkozójukat tartották. Utána Csaba egy könyvet küldött nekem, mellékelve egy levelet, amelyben megköszöni, hogy annak idején nem engedtem őt elkallódni. Az a fiú könnyeket csalt a szemembe. Az ilyen helyzetek azt mondatják velem, hogy érdemes volt erre a pályára jönnöm. De hát nem csak az ilyen szép karriert elért tanítványaimra vagyok büszke. Egy olyan tanítványomra például, aki kisegítőből került az iskolába. Állami gondozott volt, apját-anyját nem ismerte. A harmadik tanulóévben derült ki, hogy szakmunkás bizonyítványt addig nem kaphat, amíg a 8 általános iskolai végzettsége nincs meg. Kiderült, hogy a kisegítő iskolai 8 osztály csak 6 általános végzettségnek felelt meg. Erre gyorsan beírattam a dolgozók iskolájába, párhuzamosan, a szakmunkásvizsgára készülve azt is elvégezte. Egyébként jó képességű gyerek volt. Makóra került, azóta is minden karácsonykor üdvözlőlapot küld, tájékoztat a sorsáról, abból tudom, hogy érettségit tett, és ma APEH-ellenőrként dolgozik.
Bucsány tanár úr 1995-ben ment nyugdíjba. Még néhány évig visszajárt óraadóként, azután. Olyan feladatot kapott, Szentes irodalmi múltjának összefoglalását, amelyhez, mint mondja, zavartalanabb idő kellett. És hát úgy ítélte meg, hogy jobb, ha már a nálánál fiatalabbak foglalkoznak a gyerekekkel. Nyugdíjas napjai nem telnek üresen, továbbra is részt vesz a város szellemi életében. Szentes irodalmi múltját kutatja, különböző személyek emlékét ápolja, cikkeket ír. Lapunkba, a Szentesi Életbe. Szerkesztőségünk ez alkalommal is köszönti a díszpolgár Bucsány Györgyöt!
Lovas József