Helyi tehetségeink kiállítása a megyeházán

95 éve - Lakos János Pál és Koncz Antal közös tárlata (I.)

Lakos János Pál (1883-1920)

Ma már általánosan elterjedt szokásnak számít, hogy egy-egy alkotói csoport, ill. a különböző képzőművészeti ágak egyes képviselői összefognak, és közös kiállításon mutatják be legújabb, vagy legsikeresebbnek tartott alkotásaikat. E bemutatkozási formának a szentesi meghonosítása két rendkívül tehetséges alkotónk, Lakos János Pál festőművész és Koncz Antal szobrászművész nevéhez fűződik, akik 1912. november 24. és december 8. között nagysikerű kiállítást tartottak a vármegyeháza dísztermében. Eddig ilyenre nem került sor városunkban; és a két ifjú tehetségnek is ez volt az első nyilvános bemutatkozása szűkebb pátriájában.

Személyük persze nem volt ismeretlen a szentesiek előtt, hisz egy kisvárosban nem volt mindennapos, hogy egyszerre két fiuk is a Képzőművészeti Főiskolára járjon. Köztudott volt, hogy a sokgyerekes cipészmester - id. Koncz Antal - legidősebb fia, akit a szülők kereskedőnek taníttattak, kedvtelésből élethű szobrokat készít, és akinek a tehetségére a szentesi születésű Hegedűs László festőművész, akadémiai rajztanár is felfigyelt. A jeles földi, valamint Kelemen Béla főispán ajánlására a város 1907-től rendszeres ösztöndíjban részesítette az ekkor már 23 éves főiskolai növendéket, aki 1912 tavaszán végleg hazatért, és megkezdte működését a város által biztosított Széchenyi-ligeti műtermében.

Hasonlóan ismert volt a jómódú és befolyásos családból származó Lakos János Pál neve is, aki már gimnazistaként a rajzot tekintette a legfőbb tantárgyának, a többi tárggyal nemigen törődve. A szégyenletes bukást megelőzendő, a szülők az utolsó, 8. évre átíratták a szarvasi evangélikus gimnáziumba, remélve, hogy a fiú jobb belátásra tér. Nem így lett: a családi akarat ellenére nem a jogi egyetemre, hanem a művészképzőbe iratkozott be, rangos mesterektől tanulva a festészetet. Hazatérve, nagybátyja - dr. Lakos Imre volt polgármester - berekháti tanyáján rendezte be műtermét, és 29 évesen készülődött az első "hazai" bemutatkozásra.

Koncz Antal (1884-1957)

A helyi újságok kiemelt helyen foglalkoztak az ifjú mesterek tárlatával, érzékelve, hogy valami új, valami nagyszerű dolog történik, amely megörökítésre méltó. Az Alföldi Ellenzék a következőkép harangozta be a Koncz és Lakos kiállítást:

"A vármegyeház dísztermében ízlésesen rendezett pálma és virág gruppok között megnyílik ma egy kiállítás. Jegyezzük fel ezt a tényt, rójuk fel ezt a dátumot, mert nem kis dolog az, mit ezzel a pár sorral mondottunk.

Azt jelenti, hogy íme mégsem vagyunk mi olyan elmaradt vidéki város, itt a kultúra mécse lobog. Azt jelenti, hogy itt él közöttünk két művészlélek, közülünk valók, kik komoly, becsületes munkájukat elő merik tárni városunk közönsége elé, ki merik hívni a bírálatot ott, ahol ez a legsúlyosabb - szülőföldjükön. Érzik, hogy innen, - hol tárgyaik anyagát merítették, hol tehetségük megizmosodott - innen kell nekik kiindulni, mielőtt másutt talán illetékesebbek kritikáját kikérnék.

A kiállítás - mint mondani szokták - "nívós", művészi. Félretehetjük hát a lokálpatriotizmust, nem kell a jóakarat rózsaszín szemüvegén keresztül nézni a kiállított műveket, elbírják ezek, sőt megkövetelik a részrehajlatlan kritikát.

Koncz Antal szobrain végigtekintve, első pillanatban észrevesszük a nagy haladást, mely - tekintve életviszonyait, körülményeit, tehetsége kifejlesztése elé tornyosuló akadályokat - meglepő. A kiállított anyag művészi kiforrásának hű képét adja. Legújabban készített leányfejein különösen feltűnik a friss
kezelési mód, a nőiesség, a kifejezés finomsága, s mindamellett a szoborszerű erőteljesség. Művészi szempontból a legnagyobb méltánylást a feketére égetett agyagportrék keltenek, - melyek a laikusoknak aligha fognak tetszeni. Úgy tudjuk, hogy a kivitelnek ezt a módját Koncz alkalmazza először, és a hozzáértők nagy jövőt jósolnak ennek a technikának.

Lakos képei jó ismerőseink. Szentesi tájak, mezei virágok, tanyai emberek. Egyszerű témák, meleg szívvel, meleg színnel festve. Giccs nincs. Tárgyai kiválasztásánál - legyen az egy virágos sírhalom, pipacsos vetés, vakondtúrásos tarló vagy tanyarészlet, mindig kikeresi a legjellemzőbbet, s makacs következetességgel törekszik, hogy egyénisége mellett belevigye a sajátos, a páratlan alföldi levegőt, világítást. Hogy ez már eddig is sikerült neki, elvitázhatlan. Mint "szentesi piktornak" nem a születését, de speciális tájszeretetét értvén ez alatt, immár híre van. Tájképei a mi tájképeink, alakjai a mi földmívelőink. Az a maszatos kis parasztlány, az a virágos tanyai ablak csak szentesi lehet. És ez helyesen van így, legyen is az ő jövője, haladása Szentessel összeforrva.

Mirajtunk van a sor, hogy megbecsüljük őket, a szülőváros segítse, támogassa őket, mert az ő későbbi sikereik visszaszállnak majd reánk is."

Labádi Lajos