Meghódították a szentesieket

95 éve - Lakos János Pál és Koncz Antal közös tárlata (II.)

Lakos János Pál: Kurca-parti táj

1912. november 24-én délelőtt rendkívül nagy érdeklődés mellett nyílt meg a két fiatal képzőművész megyeházi tárlata, és a reméltnél is nagyobb sikert aratott. "A rendezés kitűnően sikerült, úgyhogy a kiállítás összhatása igazán remek. Egész nap tolongott a közönség a tágas teremben, s az előjelek után ítélve, a látogatottság a hétköznapokon sem fog csökkeni" - írta az Alföldi Ellenzék a megnyitó utáni napokban.

A kiállítás megtekintésére Szentesre érkezett Révész Imre nagyhírű festőművész és tanár, aki bécsi utazását halasztotta el, hogy kedvenc tanítványának első gyűjteményes kiállítását megtekinthesse. Ugyancsak városunkba látogatott Markup Béla neves szobrász, az Országház bejáratánál látható monumentális kőoroszlánok, és több más köztéri szobor alkotója. Az illusztris vendégek a teljes elismerés hangján nyilatkoztak a tárlatról.

Négy nappal a kiállítás megnyitása után, az Alföldi Ellenzék így összegezte tapasztalatait: "Állandó érdeklődés kíséri a két szentesi kiállítót, és mondhatjuk, hogy társadalmunk minden osztálya találkát ad most egymásnak a vármegyeház dísztermében. Az összes iskolák növendékei osztályonként fogják tanítóik, illetve tanáraik vezetése alatt a kiállítást e héten megtekinteni. Lakos János, aki a tollal is nem kevesebb ügyességgel bánik, mint ecsetjével, a közönség szíves érdeklődésének meghálálásául, pénteken délután 5 órakor a kiállítási teremben felolvasást tart a művészetről, melyre ezúton hívja meg a város intelligens közönségét. A kiállítást a mai napon felfrissítik, amennyiben Lakos mintegy 30 db képet, Koncz pedig néhány új portrét állít ki, melyek a megnyitáskor helyszűke miatt nem voltak elhelyezhetők. A vásárlás is megindult, és úgy látszik, hogy a kiállítás anyagi sikere sem marad el."
A város másik jelentős újságja, a Szentesi Lap, szintén folyamatosan beszámolt a sikeres tárlatról, így összegezve a levonható tanulságokat:

Koncz Antal: Női portré

"És hitte volna valaki?... Azt mondom rá, hogy senki. Ez is úgy van, mint minden más, ami a mienk. Magyarok sem volnánk, ha nem az idegennek zengenénk dicshimnuszt. Nem. A világon nincsen más nemzet, amely oly kevéssé ismerné azt, ami az övé, és annyira ismerné azt, ami a másé.

Mi tudtuk azt, hogy van Szentesen Lakos János festő és Koncz Antal szobrász. De aztán egész nyilvánosan valljuk be, hogy egyebet se tudtunk. Most meg előáll ez a két fiatalember, s egyszerűen lefőz bennünket azzal a kiállítással, amelyet rendeznek, és bámulva tekintünk össze: csakugyan, hát igaz volna ez? Ez a sok kész szobor és kép, mind ennek a két fiatalembernek a műve volna? És ilyen?

Csak örvendeni tudok, hogy most egy héttel a kiállítás megnyitása után, nem egyszerűen jóakaratú kritikát és további dicséretet írhatok a mi két művészünk dolgairól, hanem megállapíthatom, hogy azt a határozott diadalt, amit arattak abban, hogy itthon, a mi publikumunk hajlandó elismerni művészetüket; az a publikum, amely nem volt hajlandó tudomásul venni őket.

Nem akarok én arról beszélni, hogy milyen szépek azok a képek, amelyekben Lakos az alföldi pusztát, a szentesi határ szépségeit megörökíti; azt se beszélem el, hogy a portrék, amelyek Koncz kezéből kerültek ki, milyen művészi értéket kép-viselnek. A fontos ebben a kiállításban egyedül az a körülmény, hogy végtére megvalósult az, amit nem mertünk hinni, nem csak a sajtó mondja, de a közönség ismeri el: van két művészünk, akik nem csak tehetségükről, igazi művészetükről tettek tanúbizonyságot, de akik meg is hódítottak bennünket."

A megyeházi tárlatot még sokáig emlegették a szentesiek, annál is inkább, mert a kitört világháború miatt hasonló kulturális rendezvényre hosszú ideig nem kerülhetett sor.

Labádi Lajos