Mit mond egy jubileum?

Távol áll tőlem hogy "Bezzeg a mi időnkben." kezdetű nosztalgikus stílusban prédikáljak. A Szentesi Élet - közel két esztendős "letiltását" is beszámítva - fennállásának 40 éves jubileumához érkezik. Ennek apropóján az ünnepi torta átadása helyett most inkább pontoznám a lapot, miként a jégtáncosokat szokás. Olyan okom van rá, hogy egy korábbi adott időszakban a példányszám visszaesett és ezzel együtt az olvasottság is. A hatás máig terjed. A miértre sokféle válasz létezik. Például az izgalom nélküli krónikás jelleg túlteng a hasábokon az aktualitás, az érdekesség kárára. Ezt nem lehet az írások terjedelmességével ellensúlyozni, de lehet figyelmet kiváltani a város közvéleményét foglalkoztató fajsúlyos témák és összefüggések gyakoribb feltárásával. Többek között vegyük elő a vasúti szárnyvonalak kérdését. Ebben és másban nem azt érdemes bizonygatni a tollforgató embernek, hogy kinek van igaza, hanem azt, hogy mi az igaz? Ha nincsenek kiforgatva, akkor a tényeknek önmagukban nincs párthovatartozásuk, de van objektív üzenetük. Ezért olvasnék szívesen arról, hogy a Szentes-Orosháza közötti vonatnak mennyi az üzemeltetési, fenntartási költsége, mekkora az utaslétszám és így tovább. Ha ez tárgyszerűen napvilágot lát, akkor az olvasó - a saját tapasztalatait is hozzátéve - majd eldönti, hogy milyen irányban induljon el a tájékozottság útján.

Az újságcsináláshoz nem kell hetente felfedezni a kanálban a mélyedést. Léteznek kipróbált "zsurnalisztikai technológiák", amelyeket az ország számos pontján alkalmaznak, akárcsak a nagyvilágban. Egyike-másika még napjainkban is használható. Annak idején a naponta megjelenő megyei Hírlap főmunkatársaként párhuzamosan voltam a Szentesi Élet szerkesztője, éppen negyedszázadig. Az idő mennyisé-ge nem értékmérő, a lényeg az elvégzett és elvégzendő munka hatékonyságában, minőségében horgonyoz. Kiváló, aktív és probléma-érzékeny csapatban, illetve társadalmi szerkesztőbizottságban dolgoztam, akiknek tagjai meghatározták az újság ars poétikáját: "ami jó a városnak, annak érdekében síkraszállunk, ami nem jó azt megvitatjuk az olvasók, a szakemberek bevonásával." A kerületekben, intézményekben, üzemekben tartott olvasói találkozók nagy segítséget adtak, és ugyanez a partneri magatartás jellemezte a postásokat, nyomdászokat, és nem utolsó sorban a város vezetőit és az akkori országgyűlési képviselőt. És nagyon sokszor írtak a városlakók levelet, ezek közlésében nem is csalódtak. Az első esztendők után sokáig önfenntartó volt a lap, köszönhetően a magas példányszámnak, ez évekig 9 ezer körül mozgott, de a hetilap nem adta alább 6-7 ezernél később sem. Gondot fordítottuk a reklámbevételekre. Így jutott pénz arra is, hogy egy kisebb munkateremmel bővüljön a szentesi nyomda, ahol elfértek a régi szedőgépek, mert ennek előtte a Szegedi Nyomdába vittük a kéziratokat, illetve a laptükröt. Tisztában voltunk azzal, hogy majd a fiatalok közül kerülnek ki az újság felnőtt olvasói. Többször hirdettünk és szerveztünk játékos vetélkedőket az általános iskolások részére - ruháskas tömegű csokoládéval díjazva a nyerteseket, a résztvevőket.

Mindezt nem mellveregetésnek szántam, hanem jó-szándékú módszertani fejtegetésnek. Persze a mai körülmények természetszerűleg más igazodást, más megoldásokat igényelnek. Ami változatlan követelmény: az újságíró szakmai tudása, tisztessége és az a képesség, ami különbséget tud tenni "a kell és a lehet" között, egyszerre vagy külön-külön érvényesítve ezt az egyébként megkerülhetetlen munkában. Elismerés illeti a lap gárdáját, hogy ma is életben tartják a lapot! Támogatásukra a jövőben is szükség van. A mostani jubileum alkalmából őszintén kívánok újabb sikereket és újabb szép évfordulókat akár kisebb időszakokra is.

Szabó Róbert