A felekezeti békesség védelmezője

Kétszáznegyven éve hunyt el Gaál István prédikátor (III.)

Örkényi Strasszer István: Gaál István prédikátor (1930)

A hatalmas pusztítást okozó tűzvészt követően a Helytartótanács 1761 februárjában engedélyt adott egy új református templom építésére, az előző évben leégett helyett. Ennél már megengedték a szilárd anyagból (tégla) való építkezést, de a belső mennyezet boltozatát deszkából kellett készíteni, a templom és a torony pedig nem épülhetett egybe. Az új templomot még ebben az évben, december 13-án felavatták. Az ünnepi szentbeszédet Füredi Mihály vásárhelyi lelkész tartotta, ugyanaz, aki a tizennégy évvel korábban épült templomot is felavatta.

Hamarosan a lelkészlak és az iskolák is újraépültek, mégsem tért vissza a régen vágyott nyugodt élet. A felekezeti súrlódások szinte folyamatossá váltak; Gaál István érdeme volt, hogy egyéniségének súlyával, kikezdhetetlen tekintélyével mindig féken tudta tartani híveinek kitörni készülő indulatait. Ő biztosította a békességet a jobbágyok és földesurak között is. Följegyezték róla, hogy: "Földesúr és a jobbágyok közt felmerült ügyekben ő volt a legbefolyásosabb közbenjáró, mert úgy Harruckern bárónak, mint Károlyi Ferenc grófnak igen kedves embere volt. A két földesúr nem ment el Szentesről soha anélkül, hogy Gál Istvánt meg ne látogatták volna."

S mindezek mellett időt szakított arra is, hogy a Béládi István tanító által 1748-ban elkezdett felbecsülhetetlen értékű Szentesi Eklézsiatörténetet - Béládi 1759-ben bekövetkezett halála után - ő maga folytassa, további feljegyzésekkel, hiánypótló fejezetekkel kiegészítve azt. Az ő feljegyzéseiben olvashatunk pl. az ezen időkben szokásos szentesi népviseletről, amelyekből megtudhatjuk, hogy a hajdúsági, debreceni, Kőrös, Kecskemét tájéki, Fejér megyei, sármelléki, pápai, Veszprém megyei és Léva környéki népviseletek mind egy időben honosak voltak nálunk, vagyis Szentes népe Harruckern János György alatt mindezen vidékekről beköltözött kálvinistákkal erősödött. (Az értékes történeti munkát utóbb Kiss Bálint írta tovább.)

Sajnos képi ábrázolás nem maradt fenn a jeles prédikátorról. Külső megjelenéséről és jellembeli tulajdonságairól Kiss Bálint leírásából tudhatjuk meg a legtöbbet, aki még beszélhetett olyan idős szentesiekkel, kik személyesen láthatták és ismerhették Gaál Istvánt. Eszerint: "Külső formára nézve középmagasságú, egyenes állású, csendes járású, piros arcú, kék szemű, szőkés haja volt; haját egészen lenyíratta, mert az akkori divat szerint parókát viselt. Magaviselete tisztességes, minden hiábavalóság nélkül való, tréfás, nyájas volt, de tréfából is senkit meg nem sértő, a mások előtt való becsületet, kedvességet szerető és kereső ember volt; meg is nyerte azt mind az elöljáróktól, mind a közrenden valóktól. Ifjúságában ritka hét múlt el, hogy komának ne hívták volna; a tehetősebb gazdák minden tavaszon csikót, borjút bélyegeztek a számára. A deák, görög és zsidó nyelveken kívül értett németül is, de nem beszélt. Főgondja a hivatala volt; külső gazdaságával nem sokat törődött."

Házasságából hét gyermeke született; közülük Gábor pap lett Körmenden, Pál rektor volt Berényben, később tanító Hódmezővásárhelyen, Dániel és István földművesek lettek, Sámuel még tanulóként elhalt, Erzsébet férjhez ment Várkonyba, Máriát pedig Dobosi István vette el.

Leírhatatlan volt a gyász, amikor híre ment a városban, hogy Gaál István 1768. január 21-én elhunyt. Még csak 45 éves volt. "Nem volt ház, amely a papon kívül a készségesen segítő jó barátot ne siratta volna benne" - jegyezte fel a kortárs. Hirtelen haláláról annyi tudható, hogy január 17-én vasárnap délután tanítást tartott a templomban. Tanítás közben annyira összezavarodott, hogy nem tudta folytatni, és ez rendkívül bántotta. Este magához kérette jó barátját, az iskolarektort, hogy együtt töltsék el a vacsorát. Igen kedvetlen volt. Midőn vacsorához ültek, egy kanál levest még megevett, de akkor hirtelen félrecsuklott a nyaka, és a szava elállt. Négy napig eszméletlen volt, nem használt semmi orvosi kísérlet; 21-én este 8 órakor meghalt.

Az egyház azzal fejezte ki nagy halottja iránt érzett tiszteletét, hogy az általa 1761-ben épített templom délnyugati oldalánál ásott sírba temették el. Ketten mondtak fölötte gyászbeszédet: Szőnyi Benjámin vásárhelyi lelkész, és szentesi paptársa, Nagy Mihály. A jelenlegi nagytemplom építése során (1810-ben) sírhelyét áthelyezték az "orgonakar délnyugati szélső oszlopa tövébe épített kriptácskába". Itt aludta örök álmát, közel 150 évig jeltelenül. A református hívek 1957-ben végre emléktáblát helyezetek el nyughelyénél, amely ma is látható.

A kései utódok a Református Kör Kiss Bálint utcai épületében helyezték el Gaál István falba épített domborművét, amely Örkényi Strasz-szer István szentesi szobrászművész ifjúkori munkája (1930). Emellett 1932 óta utca viseli nevét, más felekezetek jeles papjainak szomszédságában. Neki csak ilyen formában, és ilyen időtávlatban adatott meg a hőn áhított felekezeti békesség.

Labádi Lajos