Kamerával Tanzániában (5.)

Hatodik nap

Egy kórházat látogatunk meg az ISWiT egyetemista résztvevőivel Dar es Salaam külvárosában, CCBRT a neve. A földszintes épületek felszereltsége és tisztasága példás, az egyébként magánkórházként működő intézmény létrehozásában nemzetközi szervezetek vállaltak oroszlánrészt, egy árváknak az ellátás idejére elhelyezést biztosító részt például az Európai Bizottság és a lengyel állam finanszírozott az emléktáblák tanúsága szerint. Az ellátás drága, de szegények számára ingyen is nyújtanak segítséget, még ha biztosan közel sem annyiszor, amennyire itt igény lenne. Kö-zösségi munkát végzünk, a kültéri folyosókon mosunk fel, én vízhordás közben beszélgetek Sarah-val, aki 22 éves egyetemista a Dar es Salaam-i Egyetemen. A beszélgetés megeshetne akár otthon is, Sarah szociológia szakos diplomát szerez hamarosan, de még nem tudja mi legyen. Valószínűleg tovább tanul még, mesél a kistestvéréről, családjáról, az egyetemi bulikról, zenéről, fiúkról. Megtudom, hogy a fiatalok közt hangsúlyos és mindig aktuális probléma a biztonságos szex, mert az AIDS szinte minden családot érint. Sarah unokatestvére 16 évesen lett HIV-fertőzött, első barátja néhány évvel volt idősebb nála, tudtán kívül fertőzte meg a vírussal. Nehezen állt talpra, de most 4 éve él tünetmentesen, jómódú családja megengedheti magának, hogy külföldről szerezze be a szükséges gyógyszereket, megházasodott, férje is HIV-pozitív. Társadalmilag fontos feladat Tanzániában (is) a HIV-pozitívként élők beilleszkedésének segítése, a velük szemben fennálló előítéletek lerombolása, reintegrációjuk a társadalomba, számos erről szóló előadást hallgattunk meg mi is. Minden egyetemista elmondta, tudja, hogy nagyon fontos a védekezés, tudatosan viselkednek, gyakran járnak HIV-szűrésre, amit rendszerint véradással egy időben, egy helyen szoktak tartani.

Hetedik nap
(Befejező rész)

Az első napokban nem ritka, hogy buszmegállóban várakozó emberek siettek oda hozzánk megkérdezni: Hogy vagyunk? Hogy tetszik Tanzánia? Honnan jöttünk? Az egyik legszembetűnőbb kulturális különbség, ami Kelet-Afrikában az embert éri, éppen ez. Az őszinte érdeklődés, a közvetlenség, a futólag megismertekkel szemben is kötelező legalább háromlépéses kézfogással kezdődő, részletes faggatózásig is eljutó üdvözlések.

A tanzániai emberek nagyon kedvesek, nagyon nyájasak, az ide látogató európai gyorsan érzi magát befogadottnak. Ennek fényében könnyű elképzelni, mivel jár a búcsúzás aktusa, amikor az ember tényleg több tucatnyi a helyszínen megismert új barátjával igyekszik elérhetőségeket cserélni, még egyszer biztosítani mindenkit arról, remekül érezte magát az országban, és feltétlenül, minél hamarabb visszatér. Ez az az érzés, amit a gyakran akadékoskodó, magyar szemmel is felfoghatatlan bürokrácia sem tompít mondjuk a repülőtéren, ahonnan ezúttal 8 nap után, búcsúzunk Tanzániától. Ezek voltak rövid impresszióink, részletes tapasztalatainkat további beszámolók formájában nyújtjuk majd, köszönetképp külön azoknak is, akik támogatták utazásunkat. Még visszatérünk.