Nemzetőreink a Délvidéken

Százhatvan éve történt

Nagy-Sándor József alezredes
(az aradi vértanúk egyike)

Szentesen 1848. április elején kezdődött meg a nemzetőrség szervezése. Létszáma folyamatosan gyarapodott: április 18-án már 5 gyalogos, 1 lovas és 1 vadász század állt talpon. A szentesi nemzetőrök felesketése május 28-án ment végbe Kárász Benjámin főispán jelenlétében. Létszámuk ekkor már megközelítette a 900 főt; szervezetileg pedig 8 gyalogos, 2 lovas és 1 vadász nemzetőr századot képeztek.

A Csongrád vármegyei és benne a szentesi nemzetőrség első bevetésére 1848. július közepén került sor, összefüggésben a második délvidéki lázadással és szerb betöréssel. A megyei nemzetőrök törzsparancsnoka - Kirschner Károly őrnagy - 1300 embert vezényelt két hétre Óbecsére, majd Törökbecsére. A 300 szentesi gyalogos július 16-án indult el kocsikon Hadzsy György századossal az élén; a lovasszázadot Beliczay Pál kapitány vezette.

A nemzetőri bizottmány gondoskodott a folyamatos utánpótlásról. Augusztus közepén már 1953 gyalogos nemzetőr szerveződött 8 századba és 1 vadászcsapatba, és 194 lovas alkotott két századot. A gyalogságnak 566 szuronyos puskája volt, a többiek lándzsát és kiegyenesített kaszát kaptak. 162 lovasnak volt pisztolya és kardja, a többiek fokossal voltak fölfegyverezve.

A Törökbecsén szolgálatot teljesítő szentesi nemzetőrök 1848. október 13-án tűzbe kerültek. Az előző napon a szerbek támadást indítottak a Tisza két partján Óbecse, Törökbecse és Nagyki-kinda elfoglalására, azzal a távolabbi céllal, hogy Szegedig, illetve a Marosig hatoljanak. Október 13-án megrohanták Törökbecsét, amelyet Csuha Antal alezredes és Rohonczy Lipót százados védett 300 becsei és 600 tízhetes Csongrád megyei nemzetőrrel, valamint 120 Turszky-gyalo-gossal. Három órán keresztül sikeresen visszaverték a támadásokat, végül az Óbe-cséről megérkező Damjanich János őrnagy megfutamította a szerb támadókat. November közepén ez a csapat váltás nélkül jött haza; soraikból azonnal megkezdték a honvédek toborzását.

Közben Vukovics Sebő és Egressy Gábor kormánybiztosok elrendelték 4-6 nemzetőr század küldését Nagy-szentmiklósra. Csongrád vármegyének 2000 nemzetőrt kellett volna Nagy-Sándor József alezredes segítségére küldenie, de ezek kiállítása a népfelkelők és a tízhetes nemzetőrök távolléte miatt lehetetlen volt. November második hetében sikerült részben önkéntes alapon, részben sorozással kiállítani 381 nemzetőrt, közülük azonban csak 334 érkezett meg Nagyszentmiklósra: 135 puskás, 134 lándzsás, 2 dobos, 4 tiszt, 2 őrmester és 55 lovas. November 16-án indultak el Bartha János gyalogos- és Lakos Ferenc lovas századosok vezetésével. Nagyszentmiklósról Nagy-Sándor József Billéden keresztül Knézre irányította az együtt szekerező szentesi és csongrádi nemzetőröket. Végül Zsombolyán szálltak táborba.

Bartha János százados (a későbbi járásbíró) levél útján rendszeresen tájékoztatta a városi tanácsot a szentesi nemzetőrök tevékenységéről. Az alábbiakban a Zsombolyáról 1848. november 23-án írt leveléből idézünk: "Folyó hó 18-án rendeltetésünk helyére, Nagy Sz. Miklósra szeren-csésen elérkeztünk, honnét is Billédre levén utasítva, 19-én estve századom oda vezettem, jelentvén magam Nagy Sándor alezredes úrnál, ki is igen szívesen fogadott. Itt meghálván, másnap 6 órakor egy század önkéntes, egy század huszár, két század csongrádi, egy kikindai, egy palotai, egy csanádi nemzetőrökkel és hat ágyúval, mintegy 400 kocsin, vezetett bennünket alezredesünk nem tudni hova. Azonban a kocsik igen hoszszan nyúlván el, néhányat belőlük az ulánusok Knéz falunál megtámadtak, kettőt elfogtak, és egy huszárt, ki a kocsik után jött. Erre ezredesünk a huszárokkal visszavágtatott, mi gyalog utána mentünk, s Knéz alatt meglátván az ulánokat, kik már akkor készen vártak, megtámadtuk, de az ágyúknak rossz helye lévén, a tüzérek és a lovasság kezdettek hátrálni, mit látván a nemzetőrök, minthogy a golyók is szépen jöttek felénk, minden rend nélkül futásnak eredtek, de az ulánusok nem mertek követni." A levél további részéből kiderül, hogy még az éj folyamán összeszedték a megfutamodott nemzetőröket, és Perjámosra vonultak. Itt megháltak, és másnap Zsombolyán táboroztak le.

Bartha János a levelét így folytatta: "Most tehát Zsombolyán vagyunk besán-czolva, semmi bajunk; máskor bátrabbak és okosabbak leendünk. - Nem hagyhatom említés nélkül, hogy mivel századom igen nagy is, ezen tanulatlanokkal tömérdek bajom van, időm pedig nincs, hogy őket taníthassam. Bátor vagyok felhívni a tisztelt elöljáróságot, nyúljanak Önök keblükbe, szegény hazám és Isten szerelmére kérem Önöket, rendezzék a Nemzetőrséget, taníttassák amennyire lehet; ne legyen minden kiinduláskor minden századnak más tisztje; tegyen otthon magának minden század tiszteket, ezek együtt gyakorolván magukat, erősebbek, bátrabbak és rendtartóbbak leendnek. Uraim e népben van erő, van bátorság, csak gyakorlat és rend hiányzanak, ha ezek helyreüttetnek, csudákat teend!" A levél a következő buzdító sorokkal zárul: "Mondják meg Önök édes hazám fiainak, hogy mi itt vígan vagyunk, még csak beteg sincs közöttünk, úgy használt a futás. - Ne higygyenek semmi rémítő koholmányoknak, én megírtam a valót. Nem az a jó polgár, ki szájjal dicséri a szabadságot, hanem az, ki azért küzdeni is, ha kell halálig kész!"

Említést érdemel, hogy a szentesi lovasságot utóbb Nagy-Sándor József dicséretben részesítette. Felváltásukra december közepén került sor a Lakos Lajos százados által vezetett 3. és 4. szentesi gyalogos századok által. Ezt a zászlóaljat, amely 472 főből állt, karácsony előtt átvezényelték Kumánra. A kumáni táborozás 1849. január végéig tartott.

Labádi Lajos