Dr. Barta Lászlótól búcsúzunk

Az 1970/80-as években nem sok olyan ember akadhatott Szentesen, aki ne ismerte volna Barta Lászlót, személyesen vagy hírből. Közismertsége abból eredt, hogy kezdő pedagógusként tanított általános iskolában, majd tizenöt éven át a Horváth Mihály Gimnázium egyik vezetőtanára volt. Emellett óraadóként a dolgozók esti gimnáziumában is terjesztette a tudást. Tehát szinte minden korosztállyal kapcsolatba került, s úgy a fiatalok, mint az idősebbek egybehangzóan úgy köszöntötték az utcán, hogy "Tiszteletem, Tanár Úr!" Amikor pályát váltott, és a Szentesi Levéltár igazgatója lett, tovább nőtt ismertsége. Sokan helytörténészként, ismeretterjesztő rendezvények előadójaként, helytörténeti kiadványok szerzőjeként, vagy levéltári dokumentumkiállítások rendezőjeként ismerték meg a nevét. Nyugdíjas éveit azonban visszavonultan töltötte, így az újabb nemzedéknek már el kell mondani, ki volt Ő.

Barta László tanár, levéltáros, történész Szentesen született 1936-ban. Szülei kiskereskedők voltak. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte; 1954-ben a Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett. 1958-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-történelem szakos tanári oklevelet szerzett. Ugyanitt doktorált történelemből 1966-ban. A diploma megszerzése után öt évig általános iskolában dolgozott Szegváron és Szentesen. 1963-1978 között a Horváth Mihály Gimnázium magyar-történelem-művé-szettörténet szakos tanára. 1978 nyarán kinevezték a Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Levéltárának igazgatójává, mely tisztségét nyugdíjba vonulásig, 1996-ig viselte. Hivatali elfoglaltságai mellett a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Levéltárosok Egyesülete, a Hajnal István Kör, a Szegedi Akadémiai Bizottság, az Erdélyi Szövetség és sok más társadalmi szervezet tagja, vezetője. Hithű katolikusként a Felsőpárti Római Katolikus Egyháztanács világi elnöke, továbbá a Szent Erzsébet Általános Iskola Iskolaszékének elnöke. Szentes város 1997-ben Pro Urbe díjjal tüntette ki.

Több könyv, helytörténeti kiadvány szerzője, társszerzője; számos írása jelent meg különböző tanulmánykötetekben, szakfolyóiratokban. Tudományos közleményeinek a száma megközelíti a félszázat. Legfőbb kutatási területe: a reformkor és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc története, de foglalkozott legújabb kori témákkal is. Legfontosabb munkái: A szentesi örökváltság 1836; A Lakos-gyilkosság (Virágos Istvánnal), Az 1956-os forradalom Szentesen. Kevesen tudják, hogy tizenkét alkalommal tanulmányúton volt Spanyolországban és Jugoszláviában, hungarika-kutatás céljából.

A gimnáziumban a szigorú tanárok közé tartozott. Sokat követelt saját magától és tanítványaitól egyaránt. A levéltárban szinte valamenynyien egykori tanítványai voltunk. Sokan kérdezgették: - Hogy tudtok kijönni az új főnökkel? Akkor is és most utólag is csak a legjobbakat mondhatom. Noha 16-18 évvel idősebb volt nálunk, az első naptól meghonosította a tegező nexust, biztosítva ezáltal a közvetlen, családias légkört. Igazgatóként nem húzta ki magát semmiféle munkából, a nehéz fizikai munkának számító iratpakolásból sem. Az sem zavarta, hogy a környező intézményekben "diplomás trógereknek" neveztek bennünket. Szakmai ötleteinket legtöbbször elfogadta, magáévá tette; különmunkáinkat nem gátolta, inkább támogatta, segítette. Tömören szólva: hagyott bennünket dolgozni! Nagy dolog volt ez, ismerve más intézmények gyakorlatát. Az Ő vezetésével valósíthattuk meg a "nyitott levéltár" programunkat, amelynek lényege az volt, hogy a levéltár váljék titokzatos, poros, zárt intézményből, a nagyközönség, a diákság, a helytörténet iránt érdeklődők irányába nyitott létesítménynyé, tudományos műhellyé.

Az elmúlt év decemberében meghívtuk a régi levéltári dolgozóinkat egy családias összejövetelre. Mint utóbb kiderült, Barta Laci ekkor volt közöttünk utoljára. Tudta, hogy komoly betegségéből nincs felépülés, ennek ellenére kiegyensúlyozott nyugalom, békés beletörődés áradt belőle. Bizonyára átgondolta, hogy mindent megkapott az élettől, amire egy ember vágyhat: tudást, szakmai sikereket, közmegbecsülést, odaadó, szép feleséget, négy gyönyörű gyermeket, hű barátokat és cimborákat, segítőkész, szerető munkatársakat. Szeretnénk remélni, hogy ezek voltak utolsó gondolatai, s megbékélt lélekkel indult el abba a másik, hitében élő világba.

A levéltár munkatársai nevében

Labádi Lajos