Elfeledett tehetségeink egyike

85 éve született, 20 éve hunyt el dr. Novobáczky Sándor újságíró

Kezdő levéltáros voltam, amikor feladatul kaptam a levéltárban található régi újságok, folyóiratok rendezését. Leginkább az egykori szentesi újságok keltették fel az érdeklődésemet, amelyek évfolyamai az 1871. évvel kezdődtek. A munka során rácsodálkoztam, hogy milyen nagy volt a lapkiadási kedv a megelőző korokban, hisz Szentesen is közel 80 féle különböző profilú újságot adtak ki az elmúlt 100-120 évben. Arra gondoltam, hogy "felfedezésemet" meg kellene osztanom a nagyközönséggel, ezért elhatároztam, hogy kiállítást rendezek a régi szentesi újságokból. Kezdeményezésemet a Művelődési Központ felkarolta, és rendelkezésemre bocsátották a Városi Galériát. Kruzs-licz Pál igazgató-helyettes azon a véleményen volt, hogy a megnyitóra egy országos hírű újságírót kellene felkérni, akinek helyi kötődése is van. A választás dr. Novobáczky Sándorra esett.

Én csak annyit tudtam róla, hogy az akkor legnépszerűbb hetilap, a Magyarország munkatársa, és a komoly cikkek mellett humorisztikus írásai is vannak. Első szóra vállalta a feladatot, s a kiállítás előtti napokban leutazott Szentesre. Kissé szorongva vártam a találkozót, hisz a magam 26 évével még nem voltam hozzászokva, hogy a Novobáczkyhoz hasonló szakmai tekintélyekkel társalogjak. Amikor délceg termetével megjelent a Panoráma kávézó bejáratánál, nyomban tudtam, hogy Ő az, akire várok. Olyan közvetlen természetességgel üdvözölt, mintha évtizedek óta ismertük volna egymást. Elmondta, hogy mindig szívesen jön Szentesre; itt más a levegő, más a légkör, mások az emberek, mint a fővárosban. Átbeszéltük a kiállítás tematikáját, s ő is örvendezett a szentesi lapkiadás gazdagságán. Ilyen előzmények után egy rendkívül érdekfeszítő, ragyogó megnyitót tartott. Mondandóját azzal zárta, hogy a nagy sajtótörténeti múlttal rendelkező Szentes, többet érdemelne egy havonta egyszer megjelenő újságnál. Az már csak ráadásnak számított, hogy a Magyarország 1979. szeptember 23-i számában egy egész oldalas tudósítást közölt "Újságrégiségek: Sajtókiállítás Szentesen" címmel.

E rendezvény kapcsán sokan megjegyeztük Novo-báczky Sándor nevét. A fiatalabb nemzedék már nem ismerhette, hisz húsz éve halott. A kettős évfordulón tehát illendő felidézni életútját és sokirányú munkásságát.

Családi gyökerei Erdélybe nyúlnak vissza. Dédapja - Novobáczky József - a nagyváradi püspöki uradalom erdésze, az 1848/49-es szabadságharc századosa. Nagyapja, Novobáczky Győző mérnök az 1880-as években települt Szentesre, ahol három évtizeden át városi képviselő, 1894-1901 között gazdasági tanácsnok, számos szép létesítmény (első artézi uszoda, Erzsébet-liget, Petőfi Szálló, Városi Villanytelep) megvalósítója. Édesapja, Novobáczky Andor, már Szentesen született, aki nőül vette Ungár Margitot. Az ő házasságukból született Sándor, 1924. március 29-én. Elemi és középiskoláit szülővárosában, Szentesen végezte. A Horváth Mihály Reálgimnáziumban érettségizett 1942-ben. A Pázmány Péter Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát 1946-ban.

Egy rövid ideig a Magyar Nemzeti Bank, majd a Pénzügyminisztérium tisztviselője, de már 1947-ben új hivatást választ, az újságírást. Pályakezdőként a Szabad Nép újságírója, 1953-tól a külpolitikai rovat vezetője, a szerkesztőbizottság tagja. 1955-ben szembekerült a hivatalos irányvonallal, ezért eltávolították a laptól. Átmenetileg a Fogaskerék című üzemi lap, majd a Magyar Nemzet munkatársa lett (955-57). A "Különös emberek?" című írásáért, amely az Irodalmi Újság 1956. október 6-i számában jelent meg, a Fővárosi Bíróság 1957-ben tíz hónap börtönbüntetésre ítélte. Kiszabadulása után előbb a Corvin Áruház propagandistája (1958-59), majd a Népsport munkatársa (1959-63). Közben a népszerű élclap, a Ludas Matyi külső munkatársa (1962). 1963-ban részt vett a Magyarország c. politikai hetilap megalapításában, amelynek 1968-tól haláláig rovatvezetője volt.

A szorosan vett újságírás mellett számos sikeres tv és rádióműsort szerkesztett, és íróként is kamatoztatta tehetségét. Csak néhány cím művei közül: Kacag a lelátó (karcolatok, anekdoták, Léwald Györggyel, 1965); A csapat szelleme (egyfelvonásosok, 1971); Súlyos pesti sértések. Kabaréműsorok (szerk. 1971); Fiatalság: komiszság (elbeszélések, 1974); Nincs tanú (színmű, 1983).

Budapesten hunyt el 1989. június 8-án. Emlékét szülővárosa remélhetőleg hosszú időn át megőrzi.

Labádi Lajos