A székely szoborvos

Randevúk a Táncolónál

Szirbik Imre, dr. Csíky László és dr. Trogmayer Ottó a Táncoló székely szobor avatásán A szobrot, amikor talapzatára fölállították és még nem volt rajta lepel, két ifjú, egy fiú és egy lány nézegette és beszélgettek.
- Ki csinálta ezt a szobrot? - kérdezte az egyik.
- A szoborvos - felelte a másik.
- Mi a neve?
- Hát ő a Csíky Laci.
- Itt fogunk mi randevúzni ezentúl.

Most még rajta a lepel. Szombat délután van, ragyogó az idő, és sokan összegyűltünk az avatására. Az alkotás a Táncoló székely nevet kapta, így hozzá illő táncot rop a sétáló utca kövén Bagi Ferenc néptáncos, a Jövőnkért Alapfokú Művészeti Intézmény oktatója, majd a szegári Dob-bantósok szintén székelyföldi táncokkal rukkolnak elő. Aztán Bácskai János Jászai Mari-díjas színművész József Attila A Dunánál című csodálatos versét mondja el, előadása a művel értékben vetélkedő.

Egy műalkotás valahogy hazatért - fogalmazza meg gondolatait a folytatásban Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő Csíky László szobrának avatásán. Mint mondja, alkotója hosszú évtizedek óta itt dolgozik közöttünk, orvosként, szobrászként. Látjuk, hogyan járja be a világot, hogyan viszi el Szentes jó hírét.

- A lepel alatt egy férfialak rejtőzik - mondja. - Táncoló székely. A szobor sok mindent elárul. Elárulja egy város értékeit, a közterületein felállított alkotásokkal önmagának és a külvilágnak üzen. Emlékezzünk egy népcsoportra. Egy népcsoportra, akikkel együtt éltünk, és a történelem úgy hozta, hogy ma határok választanak el bennünket. És most ezzel a szoborral azt az emléket és jelet is állítjuk, hogy ezek a határok nem választhatnak szét bennünket. Hidakat kell képezni, emberi kapcsolatokat kell képezni önmagunkban, itt a városon belül és kívül egyaránt. A szépség, a szobrász és a szobor itt találkozik. Kérem, találkozzanak itt önök közül is minél többen.

Dr. Trogmayer Ottó ny. múzeumigazgató elsőként Varga Imrét idézi. A művész Radnóti szobrára gondol ekkor az avató. Akinek sikerült a csodát megalkotnia. Radnóti ugyanis úgy támaszkodik, véle a pillanatot rögzíti az alkotó. Az odatámaszkodás pillanatát. Csíky Lászlónak a táncoló székely figurájában sikerült ezt a nehéz feladatot megoldania.

De hallgassuk az avatóbeszédet.

- Mit is táncol a székely? Nagy valószínűséggel verbunkos vagy csürdöngölő ritmusára rúgja a port. Jobb kezével csapásol, ez egy mozgást jelentő pillanat, jobb lába még felfelé lendül, de a súlypont áthelyezése már megkezdődött. Bal kezével pattint, a két mozdulat együtt idegennek tűnik, csakhogy nem mi táncolunk, hanem a figura, ő meg azt csinálja, amit tanult. Érzem a súlyos férfitest gravitációval küzdő erejét, a tánc lendületét, hallom a verbunkos ritmusát. Nézzük a szobrot, érezzük, hogy mozog, táncol, tán kedvünk lenne vetélkedni legényesen, férfiasan.

- A szobrászat szakrális műfaj, 35-40 ezer éves lehet a kísérlet, hogy az ember istenei képét kőbe, csontba vagy agyagba formálta. A kőkorszakban vagy akár a klasszikus időben igen ritka az a szobor, amelynek nincs vallási, vagy ha úgy testszik, mágikus jelentősége. Talán a reneszánsz hadvezérei az első olyan alkotások, amelyek nem az égieket idézik. Ez a sablonokhoz kötött formavilág csak a 20. század közepén, annak második felében kezdett oldódni. A példa ragadós lett. A fáradt embereknek nincs szükségük pátoszra, nem csak emlékszobrokat szeretnének látni, hanem a környezetüket úgymond otthonossá téve számukra kedves alakokat, emberképű hősöket, mesefigurákat. Olyan művészi alkotásokra, melyek a szürke mindennapokba több-kevesebb színt visznek. Szentes városát egy ilyen műalkotás teszi élhetőbbé - mondja dr. Trogmayer Ottó.

(lovas)