A tragikus sorsú szobrászművész 1911. február 6-án született Szentesen, mindössze 33 évet élt.
Apja, Strasszer Sándor városi adóügyi tanácsnok hét gyermeke közül ötödikként érkezik a közelmúltban lebontott József Attila utcai házba.
Már gyermekkorában formálja az agyagot, érdekli a zene és a költészet. A gimnázium tanulójaként egy Golem szobrot mintáz. Krisztiáni István, a Horváth Mihály Gimnázium "szabadkézi rajz és rajzoló mértan" tanára további alkotásokra ösztönzi. Strasszer István a nyolc osztályos gimnázium alsó négy osztályát végzi el, majd kereskedőnek tanul. Ám közben – alig 18 évesen – Attila szobrával megnyeri a szentesi múzeum akkori igazgatója, a Csallány Gábor által meghirdetett pályázatot. Indulását támogatják a város akkori vezető személyiségei: Sima László hirlapíró, Csallány Gábor, dr. Bugyi Antal országgyűlési képviselő, dr. Lakos István városi főjegyző, dr. Csergő Károly alispán.
A Képzőművészeti Akadémiára Csallány Gábor ajánlólevelével jelentkezik. Rendkívüli tehetségére tekintettel fel is veszik. Sidló Ferenc tanítványa lesz. (Mesterének halhatatlanságát több köztéri szobra, például Balassagyarmaton Madách Imréé, a szegedi Dóm tér Pantheonjában számos műve biztosítja.)
Örkényi Strasszer István kezdetben nem tudja magát kivonni mestere hatása alól, azonban a gótikus formákkal való kísérletezés után hamar megtalálja egyéni hangját, amelyben korának legjobb művészi és szellemi áramlatai összegezve és letisztultan jelentkeznek. Így vall erről: "…az igazi alkotóművész önmaga teremti meg kifejezési formáit." Ami első látásra szembeötlik szobraiban, hogy Örkényi Strasszer rendkívül érzékenyen bontja ki szoboralakjainak belső világát. A szobrok arcán, alkatán, tartásán finom expresszivitással tükröződnek érzelmek és sorsok. Szép példája ennek a gyermekét sirató Rachel és a Beatrice portré vagy az Imádkozó zsidó fiú belső szorongást kifejező arca.
A 40-es években erőteljesebb formákkal dolgozik. Az ősi, keleti és afrikai szobrászat hagyományaihoz fordul. Ebből az időből nagyerejű az "Ülő anya gyermekével" című munkája. Az ülő anya – mint valami ősanya – robosztus formáival védelmet nyújt az ölébe hajló gyermeknek. Az anyaság egyébként is visszatérő témája, s mintegy a háború által fenyegetett örök emberi értékek szimbólumának érezzük ezeket a megjelenítéseket.
Ezt követően a művészt körülvevő világ fokozódó értékzavara disszonáns formákban, portréinak deformáltságában is kifejezésre jut. Mégis a klasszikus szobrászat formavilágának eszközeivel mintázza meg Mózes alakját. A szobor modellje Beregi Oszkár, a Nemzeti Színház színpadáról származása miatt leparancsolt színész – korábban a férfiideál megtestesítője. (A Goldmark teremben Madách Mózeseként látta őt a szobrász, utóbb a másfélszeres életnagyságú szobor is a Goldmark terem előcsarnokában volt látható.) Ma a Zsidó Múzeum őrzi.
Örkényi Strasszer István jelen volt a magyar művészeti életben, 1935-ben és 1937-ben a Szinyei Társaság tavaszi szalonjának kitüntetettje, 1940-ben a Műcsarnok mutatja be szobrait. Márffy Ödönnel és Bernáth Auréllal szabadiskolát szervez, itt ő tanítja a formázást.
De a magyar ég egyre "tajtékosabb", jelzik ezt a zsidótörvények is, melyek a zsidó vagy zsidó származású művészeket kiparancsolják a művészeti életből, és másodrendű állampolgárokká degradálják őket. Származása miatt Örkényi Strasszer Istvánt is munkaszolgálatra hívják be. Ásó és lapátnyél durvítja az anyag megformálására hivatott, érzékeny kezet. Aztán a művész sorsa tragikus véget ér. Újvidékről 1944. október 11-én a déli órákban érkeznek a munkaszolgálatosokkal zsúfolt tehervagonok Kiskunhalasra. Itt SS-egyenruhás, de magyarul jól beszélő katonák felrántják az egyik vagon ajtaját, kézigránátot dobnak be. A menekülőket gépfegyverek terítik a földre.
A halasi tömegsírban 196 holttestet találtak, közülük az egyik Örkényi Strasszer Istváné volt.
Sorsa beteljesedett, mint annyi társáé. Annak a tragikus művésznemzedéknek, amelyet az irodalomban elsősorban Radnóti Miklós, a festészetben Ányos Imre neve fémjelez, a szobrászatban Örkényi Strasszer István az egyik legjobb képviselője.
Bucsány György