A josephstadti várbörtön foglyai

110 éve hunyt el Hajdú Lajos református iskolaigazgató (III.)

JosephstadtHajdú Lajost több polgári elítélttel együtt 1852. május 27-én Olmützből Josephstadtba szállították. Itt is folytatta az 1848/49-es szabadságharcban tevőlegesen részt vett hadifoglyok számbavételét, rögzítve a rabságban sínylődők neveit, "vétkeit", büntetési tételeit. A külvilág ezekről a mártírokról is a Vasárnapi Újságból szerezhetett tudomást a kiegyezés után, Hajdú tanár úrnak köszönhetően. "Börtönkrónikáját" kiszabadulásáig, 1856. április 3-ig vezette, "amikor vasbilincsei levétetvén, kegyelem útján hazájába viszszabocsáttatott". Feljegyzései 341 nevet tartalmaztak.

Az 1869-ben közzétett tudósításában a következőkép mutatta be fogságának új helyszínét: "Josephstadt Csehország észak-keleti határán fekvő szép kisváros és várerőd az Elba folyó partján, hol a Metau kis patak – melyben a fürdés katonai fedezet mellett a foglyoknak meg volt engedve – az Elbába szakad. Környéke magaslat, talaja sovány, éghajlata zord, tele hosszú. Bástyáiról – melyeken katonai őrvigyázat alatt naponként egy órai séta engedélyeztetett a foglyoknak – látható a cseh óriás hegylánc Szilézia határán. – A kis város, mint Olmütz, a vár kellős közepén van, körítve bástyák és sáncművek által. A börtön ablakaiból, míg be nem rakattak, az egész város szemlélhető volt. A foglyok Pardubitzig vasúton, onnan König-grätzen át, kocsikon szállíttattak Josephstadtba. Várparancsnok ez időben gr. Spanucki, térparancsnoki ezredes Borosini volt."

Hajdú Lajos fogsága idején 341 fogolytársa nevét jegyezte fel, közülük 297 magyar, 44 pedig idegen nemzetiségű (olasz, német, cseh, lengyel) volt. A polgári személyek között (akik száma 205 fő) ott találjuk Vidács János jogászt, volt honvédfőhadnagyot, a későbbi 48-as párt egyik vezérét; Szolga Miklós székely népköltőt, Thaisz Eleket, Pest város későbbi főkapitányát. A 4 évre ítéltek közt 57. sorszám alatt olvashatjuk Boros Sámuel szentesi polgármester nevét, aki együtt raboskodott Dózsa Elek marosvásárhelyi nagyhírű tudós jogtanárral, az 1867-es képviselőház alelnökével, Markovics Antal csanádi alispánnal, Varga Imre élelmezési kormánybiztossal, a Nagykun Kerület későbbi kapitányával, a szegényebb sorsú foglyok egyik legszívesebb jótevőjével, valamint Mikó Mihály csíki kormánybiztossal, utóbb Marosszék főkirálybírójával. A josephstadti várbörtönben raboskodott Osztrovszky József szegedi polgármester, nemzetőr százados, vármegyei főtörvényszéki bíró, aki 1848 őszén fogadta Kossuth Lajost, majd 1849 nyarán a magyar kormány tagjait. A császári hatóságok halálra ítélték, utóbb 6 évi börtönre csökkentették büntetését. A 92 katonai elítélt közül említsük meg Dobrai Károly és Zsombori Sándor ezredesek, a 10 évre ítélt Szilágyi Samu alezredes, a 12 éves büntetését töltő Barta András százados, továbbá a 16 évre elítélt Beke József, Járosi Ádám és Kürti István ezredesek nevét.

Hajdú Lajos részletesen beszámolt a börtönviszonyokról, a bánásmódról, a foglyok mindennapi életéről, amelyről a külvilág szinte semmit sem tudhatott. Idézzük írásának erről szóló részét:

"Az államfoglyok állapotát illetőleg majd lágyabb, emberibb, majd szigorúbb rendeletek küldettek Bécsből. Kezdetben írás, újságok olvasása is engedélyezve volt, később mindezek, főleg 1852 óta megtiltva voltak. Ha mégis valaki valami művön dolgozni akart, külön szobában meghatározott órák alatt, felügyelet mellett dolgozhatott. Csak oly könyveket lehetett olvasni, melyek a térparancsnokság által megvizsgálva, a foglyoknak a fogdába beadattak. – A foglyok legnagyobb része szellemi működéssel, olvasással, kisebb része kézi munkák gyakorlatával rövidítette nehezen haladó óráit. Esti 9 órakor a világításnak minden szobában meg kellett szűnni, a gyertyák eloltattak. Világításra bádog mécsben olaj, fűtésre novembertől május l-ig fa adatott, magok a foglyok fáradoztak a fűtéssel. – Minden fogolynak külön vaságya volt, hozzávaló lepedő, szalmazsák, szalmapárna és szőrtakaróval, azonban meg volt engedve saját ágyneműiket is használni, úgyszintén tulajdon ruháikat is; kinek nem volt, szürke posztóból készült fegyencruha adatott. – Szeszes italok élvezése tiltva volt, be-tegeknek, vagy gyengélkedőknek orvosi bizonyítványra megadatott. – Levélírás, de csak egy megnevezett és bejegyzett egyénhez, 3 hónapban egyszer, a térparancsnoki szobában, hová a fogoly katonai őrizet mellett vitetett ki, meg volt engedve, latin, német, francia nyelven, de magyarul nem. – Pénz a fogoly kezénél nem lehetett; mit küldöttek neki, a térparancsnokságnál volt letéve, élelmezése javítására belőle naponként adatott 1 ft-ig, kiszabadulás esetében, ha mi még maradt, kezeibe adatott a fogolynak. Minden fogoly 10 krajcárt kapott egy napra, ebből került ki egész napi élelmezése, hetenkénti mosatása. A balsors szorosabban fűzi össze a különböző rangú, míveltségű s polgári állású embereket; így volt itt is, szeretet tartá össze a foglyok szíveit, a gazdagabb szerencsétlen megosztá falatját a szegényebb szerencsétlennel. De a honn szenvedők is szíves küldeményeikkel vigasztalák számtalanszor a börtön falai közt szenvedőket, küldözvén nekik különféle ruhaneműeket és élelmi szereket, nemes lelkű barátok is szíves megemlékezéseikkel enyhítették barátaik nehéz sorsát."

Labádi Lajos