11.) A vásárokról és piacokról szóló rendelet módosítása (10)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Pénzügyi, a Jogi és Ügyrendi, valamint a Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottság véleménye.

Dr. Gyenes Ágota:
Egy "C" változatot javasolt elfogadásra, amely csak 5%-kal emelné a piaci helypénz és mérlegelési díjakat.

Félegyháziné Somogyi Éva:
A Pénzügyi Bizottság ülésén is javasolta, hogy az állatokat árusítók helydíját ne emeljék. Erre azt a választ kapta, hogy eladásra kevés állatot visznek a piacra. Úgy gondolta, hogy az önkormányzatnak ebből 50-100 eFt-os többletbevétele lenne, amely véleménye szerint elhanyagolható a költségvetés forráshiányához viszonyítva, azonban a nehéz helyzetben lévő mezőgazdasági termelőknek, állattenyésztőknek ezt a kis lehetőséget adja meg a Képviselő-testület.

Karikó T. Tibor:
Örömmel vette, hogy a piac látványosan fejlődik, de javasolta, hogy a díjak az infláció mértékével növekedjenek.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki egyetért azzal, hogy valamennyi díjtétel esetében az inflációt követő 5%-os emelkedésre kerüljön sor, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 6 igen szavazattal, 11 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Kérte a képviselőket, aki egyetért azzal, hogy az 1. sz. melléklet állattartásra vonatkozó 3-8. sora változatlan maradjon, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 15 igen szavazattal, 3 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Kérte a képviselőket, aki a Pénzügyi Bizottság parkolási díjára vonatkozó indítványával egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 15 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta.

Halmai László:
Bejelentette, hogy a parkolási díjra vonatkozóan "nem"-mel szavazott.


Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki az elhangzott módosításokkal a rendeletet elfogadja, szavazzon.
A Képviselő-testület a javaslatot 16 igen szavazattal, 4 nem szavazat ellenében elfogadta és megalkotta alábbi rendeletét:

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete
23/2002. (XII.21.) KT. sz. rendelete

a vásárokról és piacokról szóló
19/1993. (IX.24.) KT. sz. rendelet
módosításáról

(A rendeletet a 9. sz. melléklet tartalmazza.)


12.) A közterületek és közterület jellegű területek használatának egyes városképi, köztisztasági és építésügyi előírásairól szóló rendelet módosítása (11)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Pénzügyi, a Jogi és Ügyrendi, a Művelődési és Oktatási, a Szociális és Egészségügyi, az Ifjúsági és Sport, a Városrendezési,- Fejlesztési és Környezetvédelmi, valamint a Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottság véleménye.

Zsohár Zsuzsanna:
Elmondta, hogy az előterjesztésben szereplő átlagos mértékű emelésen az infláció 5%-os emelését értik.

Dr. Demeter Attila:
A Jogi és Ügyrendi Bizottság a rendelet módosítását a Képviselő-testületnek megtárgyalásra javasolja.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki a rendelet módosítását támogatja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag elfogadta és megalkotta alábbi rendeletét:

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete
24/2002.(XII.21.) KT. sz. rendelete

a közterületek és közterület jellegű területek használatának egyes városképi,
köztisztasági és építésügyi előírásairól szóló
többszörösen módosított 27/1993. (XII.17.) KT. sz. rendelet
módosításáról

(A rendeletet a 10. sz. melléklet tartalmazza.)


13.) Szentes Város Önkormányzata 2003. évi költségvetési koncepciója (12)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Pénzügyi, a Jogi és Ügyrendi, a Művelődési és Oktatási, a Szociális és Egészségügyi, az Ifjúsági és Sport, a Városrendezési,- Fejlesztési és Környezetvédelmi, valamint a Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottság véleménye.

A működés összevetéséből most 10% feletti költségvetési hiány látható az előterjesztésben. Az előterjesztés kiadása óta pozitív változások indultak. Az elmúlt napokban az Országgyűlés közel kétezer módosító indítványról döntött. Ezek között van olyan, amelyek az önkormányzatok helyzetét javíthatják. Javíthatják bizonyos normatívák növekedésével és két kassza megnyitásával, amelyet a szakma jelenleg "bérhiki"-nek nevez. A "bérhiki" azt a költségvetési elismerést jelenti, hogy nem minden településen fedezi a bevételek köre a szükséges kiadásokat, amelyek döntően a közalkalmazotti bérfejlesztésből adódnak. Az intézmények működőképességét 2003. évben is szeretnék az idei szinten biztosítani. A mozgástér növekedésével a következő lépcső az intézményi körben halasztott vagy szükségessé vált felújítások kérdésének a kezelése, amelyeknek a felmérése megtörtént, és jelenleg 50 mFt-ot tesz ki. Harmadik körben jönnek a 2002. évről áthúzódó fejlesztések, amelyek forrásai rendelkezésre állnak, és innen indulhat el az új fejlesztéseken való gondolkozás.

Dr. Sipos Ferenc:
Véleménye szerint az előterjesztés szakmai tartalmában megfelelő korrektséggel jelenik meg. A tervezés megközelítőleg 500 mFt hiánnyal indul. Az elmúlt évek során is költségvetési hiánnyal indult az önkormányzat, de mindig sikerült fejlesztéseket is felmutatni. Mikor lehet szebb a tervezés? Ha az egész ország gazdasági prosperitása javulni fog, de ez abban az esetben kevés lesz, ha a központi költségvetés Szentesre, a térségre, illetve a Szenteshez hasonló nagyságú településekhez negatív módon áll hozzá. A gazdasági erő egészen addig nem fog javulni, míg a fő ok az, hogy az utak minősége nem elfogadható.

Farkas Sándor:
Tájékoztatásul elmondta, hogy a parlamentben az elmúlt hetekben a 2003. évi költségvetési vitában komoly helyzet alakult ki. A parlament különböző szociálpolitikai juttatásokat, részben jogos fizetésemeléseket adott a közszféra részére, amely mintegy 320 milliárd Ft-ot tesz ki. Ennek az ellensúlyozására az elkövetkezendő években egy szigorú gazdálkodás következik be az ország teljes területén. Ez azt jelenti, hogy számos ágazat a korábbi ígéretekhez képest töredékét vagy annyi támogatást sem kap, mint az előző évek folyamán. Ugyanez a helyzet elmondható az önkormányzatokra is. Mintegy 800 kisebb település kerülhet január 1-jét követően teljes csődbe. Az elmúlt napokban próbálkozott olyan módosító javaslatok beterjesztésével, amellyel Szentes városát és a környező településeket a címzett támogatások elnyeréséhez közelebb juttatná. Sajnos a kormány határozata szerint a volt Megyeháza sorsa ismételten megpecsételődött. A mostani kormányzat elé ez a pályázat már nem került be, mert különböző szinteken megbukott. Annak érdekében, hogy a Megyeháza beruházása a címzett támogatások keretében megvalósulhasson külön önálló indítványt terjesztett elő a költségvetési vita során, amelyet leszavaztak.

Megérkezett az ülésre: Nagy Mihály képviselő
A Képviselő-testület létszáma: 21 fő

Farkas Sándor:
Véleménye szerint ahogy telik az idő úgy szakad le a megye és a térség fejlődése. Az elmúlt év során interpellációt nyújtottak be a csongrádi elkerülő út érdekében, ennek megvalósítására csak 2005-2006. után válik lehetőség. Örömmel lehet tapasztalni, hogy a Kiskunfélegyházát elkerülő út gyakorlatilag megépült. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a megkülönböztetések a térségünket megváltoztassák és lehetőséget teremtsenek arra, hogy Szentes és a környező települések is könnyen megközelíthetőek, az ipar és a tőke számára vonzó és beruházható települések közé tartozzon.

Oltyán Lajos:
Az országgyűlési képviselőnek megköszönte a részletes tájékoztatást. Megemlítette, hogy elvárta volna Farkas Sándortól, ha az önkormányzat költségvetési koncepciójához is hozzászólt volna, valamint azokból a témákból, amelyeket korábban egy nyilvános gyűlésen elmondott valamit megvalósításra javasoljon. Szentes fejlődése szempontjából jó programnak találta az országgyűlési képviselő által említett termálprogramot, kvalifikált munkaerő helyek megvalósítását, ipari park felélénkítését, melyhez megfelelő tőkeerős belföldi vagy külföldi partnerek megszerzését javasolta.

Halmai László:
A választás október 20-án eldőlt. A lakosság nem azt a polgármester-jelöltet választotta, aki ezt a programot ígérte. Innen kezdve nem etikus számonkérni ígéreteit egy olyan jelölttől, aki nem kapta meg a bizalmat. A polgármester úr is ígért, képvisel egy politikai erőt, ami nem biztos, hogy megfelelő módon támogatja. Olyan még nem volt Szentes életében, hogy egy költségvetési koncepciónál a fejlesztés nulla forintjánál is 500 mFt hiány van. A kormányzat lehetetlen helyzetbe hozza az önkormányzatokat. Véleménye szerint az önkormányzat valamilyen szinten tudja önmagát kormányozni, amelyhez valamilyen szabadságfokra van szüksége, ez a szabadságfok megszűnt. Teljesen ki van szolgáltatva Szentes az állami költségvetésnek. A polgármester úr ígérete a szennyvízcsatornázás, amely a címzett támogatásra volt alapozva. Ezt Szentes be sem nyújtotta. A polgármester úr által említett céltámogatás nem fogja tudni fedezni az önrészen kívüli részt. Véleménye szerint a céltámogatás a beruházás maximum 40%-át fogja lefedni, még szükséges lesz környezetvédelmi és vízügyi alapra is pályázni. A lakosságot az érdekli, hogy mikor lesz csatornájuk. Úgy érzi, hogy azért nincs benne a fejlesztési koncepció rész, mert a szennyvízcsatornázásnak a forrásoldala nem tisztázott.

Baranyi Imre:
Az önkormányzat törvényi kötelezettsége, hogy december 15-ig benyújtsa a költségvetési koncepciót. Elég nehéz pontos számok hiányában feladatokat megfogalmazni. A koncepció "A város fejlesztési lehetőségeinek alakulása" c. részében szerepel a "koncepcionális kérdésként kell kezelni azon prioritásokat, melyek a városlakók széles rétegét érintik" szövegrész, pl. járdaépítési program. Szeretnének ezekben előre lépni és a szennyvízcsatorna-építésre felkészülni. Felelőtlen dolog olyat kijelenteni, hogy szélhámosság a csatornaépítés, mert igenis komoly dologról van szó. 4.500 család, amely az érintett lakosság több mint 80%-át jelenti a csatornázás mellé állt.

Szirbik Imre:
A magyar parlament fideszes oldala 4 év alatt háromszor, a szocialista oldala egyszer szavazta le volt Megyeháza felújításával kapcsolatos pályázatot. Bízik abban, hogy a Megyeháza kérdése ebben a ciklusban címzett támogatással rendeződni fog.

Szirbik Imre:
Az útépítést tekintve a város és a Csongrád Megyei Közútkezelő Kht. együttes megbeszélése után történt meg a Csongrád-Gátér közötti szakasz felújítása. Hamarosan a csongrádi megkerülő is napirendre kerülhet, amely által kinyílhat egy dél-keleti korridor, még az M5-ös Szegedig érése előtt. Ez a Kiskunfélegyháza-Csongrád-Szentest érinti, itt két irányba válik Orosháza-Mezőkovácsháza-Battonya, illetve a Hódmezővásárhely-Makó-Kiszombor-Temesvár.

Október 20-án a lakosság döntött, a választási kampány lezárult, amely mindannyiunkat arra hatalmazott fel, hogy Szentest képviseljük. Figyelemmel kell lenni arra, hogy a két megnyíló kasszából, amelyet "bérhiki"-nek és "önhiki"-nek neveznek, minél több kerüljön Szentesre. A szennyvízcsatornázással kapcsolatban ne legyen mellébeszélés. Idén több olvasatban is a Képviselő-testület elé került. Az előterjesztések úgy szóltak, hogy céltámogatás 40%, 20% vízügyi alap, címzett támogatásról soha nem volt benne szó. A lakosság nem lett becsapva. A lakossági fórumokon is az hangzott el, ha minden jól megy akkor 2003 őszén, de lehet csak 2004 tavaszán lehet elindítani a kivitelezési munkákat és minimum 2-2,5 évet vesz igénybe a beruházás. A szennyvíz azért nem szerepel az előterjesztésben, mert a koncepciónak nincs fejlesztési táblája, nem pedig azért, mert valaki szélhámoskodik. A nehézségek ellenére kérte, hogy mindenki gyakorlati munkájával segítse azt, hogy a költségvetés előrejusson, és január végén olyan költségvetést terjesszenek elő, amely a város további fejlődését szolgálja.

Kérte a képviselőket, aki a 2003. évi költségvetési koncepciót elfogadja, szavazzon.
A Képviselő-testület a javaslatot 15 igen szavazattal, 3 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:


143/2002. (XII.06.) KT
Tárgy: Szentes Város Önkormányzata 2003. évi költségvetési koncepciója

hATÁROZAT

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a város 2003. évi költségvetési koncepcióját megtárgyalta és a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvényben, illetve az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényben foglaltakat figyelembe véve az alábbiak szerint határoz:

1.) A város 2003. évi költségvetésének kidolgozására vonatkozó költségvetési koncepciót elfogadja.

2.) Felhívja a figyelmet a források reális számbavételére, a kiadások feladathoz igazodó, a működési alapfeltételeket biztosító, indokolt alapszükségletek részletes kidolgozására.

3.) Felkéri a bizottságok, az intézmények vezetőit a tervező munkálatok folyamatos figyelemmel kísérésére és az aktív részvételre.

4.) A 2003. évi költségvetés egyensúlyának biztosítása érdekében elengedhetetlenül fontosnak tartja a tervező munka során a koncepcióban megfogalmazott szempontok maradéktalan érvényesítését a forráshiány elviselhető mértékű csökkentése érdekében.

Határidő: 2003. évi tervjavaslat elkészítése, munkaterv szerint
Felelős: Polgármester, Jegyző

A határozatról értesítést kap:
1./ Érintett intézmények vezetői
2./ Szentes Város Polgármestere
3./ Szentes Város Alpolgármestere
4./ Szentes Város Jegyzője
5./ Polgármesteri Hivatal osztályai - Helyben

14.) A gazdálkodás 2003. évi átmeneti szabályairól szóló rendelet (13)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Pénzügyi, a Jogi és Ügyrendi, a Szociális és Egészségügyi, a Művelődési és Oktatási, a Városrendezési,- Fejlesztési és Környezetvédelmi, valamint a Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottság véleménye.

A költségvetési év 2003. január 1-jén el fog kezdődni, addigra a városnak elfogadott költségvetése nem lesz. Az átmeneti költségvetés arról szól, hogy a 2002. évi módosított költségvetés 1/12-ed részével havonta továbbmegy a költségvetés. Ez technikai dolog, azért, hogy a költségvetés elfogadásának a napjáig az intézmények működni tudjanak.
Kérte a képviselőket, aki a rendeletet elfogadja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag elfogadta és megalkotta alábbi rendeletét:

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete
25/2002. (XII.06.) KT. sz. rendelete

a 2003. évi költségvetési gazdálkodás átmeneti szabályozásáról

(A rendeletet a 11. sz. melléklet tartalmazza.)

15.) Szentes város helyi tömegközlekedési díjairól szóló rendelet módosítása (28)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Pénzügyi Bizottság véleménye. A Pénzügyminisztérium egyetértése megérkezett, amely az előterjesztéshez van csatolva. A Pénzügyi Bizottság javasolja, hogy az önkormányzati támogatás inflációkövető legyen. Kérte a Képviselő-testületet, úgy vegyék figyelembe, hogy az önkormányzati támogatás maximum az infláció mértékével növekedhet.

Dr. Demeter Attila:
A Jogi és Ügyrendi Bizottság a rendeletmódosítást megtárgyalta és a Képviselő-testületnek elfogadásra javasolja.

Füsti Molnár Lajos:
Javasolta, abban az esetben fogadják el a díjemelést, ha a Tisza Volán Rt. megvalósítja azt a lakossági kérést, hogy a buszok az esti gyorsvonatot megvárják, akármennyit is késnek.

Félegyháziné Somogyi Éva:
A Pénzügyi Bizottság véleményében szerepel, hogy a lakosság igényeinek figyelembevételével történjen meg a rendelet módosítása.

Móra József:
Kérte annak megvizsgálását, hogy Eperjesről egy járat vegye fel a kisecseri lakosokat. Itt laknak gyermekek és a szülőknek 6-8 km-t kell megtenni, hogy az iskolába elkísérjék. Régebben volt üzemi járat, de ez mára megszűnt. Véleménye szerint az önkormányzat tartozik annyi felelősséggel ezekért a családokért, hogy ilyen jellegű tárgyalást kezdeményez a Tisza Volán Rt. vezetőségével.

Szirbik Imre:
Kérte, hogy az ilyen jellegű kéréseket a Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályára juttassák el.

Pap Imre:
Csatlakozott a Pénzügyi Bizottság azon javaslatához, mely szerint a közigazgatásilag Szenteshez tartozó településrészek helyi tarifával vehessék igénybe a közlekedést. Kérte ebbe a körbe bevonni Magyartést is.

Karikó T. Tibor:
Egyetértett a Pénzügyi Bizottság javaslatával, de véleménye szerint előrébb kellene lépni. Az inflációkövető díjemelés mellett kérte, szavazzák meg, hogy a Szentes vonzáskörzetéhez tartozó településrészek lakói helyi tarifával közlekedhessenek. Véleménye szerint elhúzódó folyamat lehet, ha felkérik a Műszaki Osztályt egy ilyen felmérés elkészítéséhez.

Szirbik Imre:
Magyarországon törvény szabályozza a tarifahatárokat és rendeleteket. Ha ezen a tarifán tárgyalásokkal nem tudunk módosítani, egyoldalú döntést nem tudunk hozni. Innentől kezdve a ma érvényes távolsági és helyi tarifák közötti differenciát az önkormányzatnak a költségvetéséből ki kell egyenlítenie. Kérte, fogadják el a Pénzügyi Bizottság álláspontját, hogy olyan pénzügyi megoldást is lehessen találni, amely a lakosság számára biztosítja a lehetőségeket, ugyanakkor a költségvetés számára nem jelent aránytalanul nagy terhet.
Kérte a képviselőket, aki a rendelet módosítását a Pénzügyi Bizottság javaslatával együtt elfogadja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag elfogadta és megalkotta alábbi rendeletét:

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének
26/2002. (XII.21.) KT. sz. rendelete

a Szentes város helyi tömegközlekedési díjairól
és azok alkalmazási feltételeiről szóló
többszörösen módosított 2/1992. (I.24.) KT. sz. rendelet
módosításáról

(A rendeletet a 12. sz. melléklet tartalmazza.)

16.) Magasabb vezetői megbízás visszavonása (17)
Gr. Széchenyi István Általános Iskola igazgatója

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási Bizottság véleménye. Az iskolaigazgatói és az alpolgármesteri megbízás a törvény erejénél fogva összeférhetetlen. Ezért Szűcs Lajos kéri a Képviselő-testülettől az intézményvezetői megbízás visszavonását.
Kérte a képviselőket, aki a határozati javaslattal egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:


144/2002. (XII.06.) KT
Tárgy: Magasabb vezetői megbízás visszavonása
Gr. Széchenyi István Általános Iskola igazgatója

hATÁROZAT

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23.§ /4/ bekezdése, valamint a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény 1.§ /3/-/4/ bekezdése értelmében

Szűcs Lajosnak (Szentes, Horváth M. u. 5. sz. alatti lakos) a Gr. Széchenyi István Általános Iskola igazgatójának 1997. augusztus 1-jétől 2005. augusztus 31-ig fennálló magasabb vezetői megbízását visszavonja 2002. november 4-i hatállyal, ezzel egyidejűleg közalkalmazotti jogviszonya szerinti munkáltatója fizetés nélküli szabadságban részesíti az alpolgármester megválasztásával létrejött foglalkoztatási jogviszonya időtartamára.
A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a szükséges munkáltatói intézkedéseket tegye meg.

A határozatról értesítést kap:
1./ Szűcs Lajos - Szentes, Horváth M. u. 5.
2./ Szentes Város Polgármestere
3./ Gr. Széchenyi István Általános Iskola - Szentes
4./ Csongrád Megyei TÁH - 6701 Szeged, Széchenyi tér 9.
5./ Városi Intézmények Gazdasági Irodája - Szentes
6./ Polgármesteri Hivatal Szervezési és Oktatási Osztálya

Szirbik Imre:
Átadta az ülés vezetését Szűcs Lajos alpolgármesternek.


17.) Szentes város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteinek megállapításáról (14, 14/1, 14/2)

Szűcs Lajos:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Jogi és Ügyrendi, valamint a Szociális és Egészségügyi Bizottság véleménye.

Dr. Gyenes Ágota:
Örvendetes, hogy a város egészségügyi ellátásában két új felnőtt körzettel gazdagodik az alapellátás. Véleménye szerint a felnőtt háziorvosi ellátásban döntő a területi elv érvényesítése. Jelen tervezetben a Kertvárosban kialakított két új felnőtt háziorvosi rendelőhöz távol élő lakosokat rendelnek hozzá. A Petőfi utca páratlan oldala a Kertvárosi rendelőhöz, páros oldala pedig a Klauzál utcai rendelőhöz tartozik. Nem ismeri a lakosság véleményét. Volt-e erről valamilyen fórum? Véleménye szerint az egészségügyi ellátásban érvényesíteni kell azt, hogy az ellátásban egyenlően vegyenek részt. Úgy gondolta, hogy a területi elvet jobban kellene érvényesíteni. A város a közlekedést abba az irányba fejleszti-e? A jogszabályok alapján a háziorvosi praxisok piaci értéken cserélnek gazdát. A két új háziorvosi körzet milyen piaci elvek alapján van értékesítve?

Oltyán Lajos:
Dr. Németh Jenő gyermekorvos neve mellett szerepel, hogy iskolaorvosként is ellátja feladatát. A többi orvosnál miért nincs feltüntetve?

Ollai Istvánné:
Az Ifjúság tér a Kísér városrészben van. Az itt lakóknak miért kell a Kertvárosba menniük?

Agócs Lászlóné:
A körzethatárok kialakítása a háziorvosokkal több hónapos tárgyalás, egyeztetés után valósult meg. A háziorvosok az utcákat átadták egymásnak. Magyarországon szabad orvosválasztás van. Az Orvosi Kamara véleménye szerint a körzethatárok megfelelőek. Javasolta, hogy próbálják ki az új körzethatárokat. A területi ellátás mindenki számára kötelező lesz. Kérte a lakosságot, ha valaki valamilyen kifogást talál a háziorvosi ellátás miatt, keresse fel a Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztályát és tegyen hivatalos panaszt. Elnézést kért azért, amiért több gyermekorvos neve mellől hiányzik, hogy iskolaorvosi tevékenységet is végez.

Ollai Istvánné:
Hangsúlyozta, hogy az Ifjúsági tér lakói között sok idős van, akik nem fognak 3 km-re orvoshoz menni. Nem értett egyet az előterjesztéssel, más megoldást kellene keresni.

Agócs Lászlóné:
Magyarországon szabad orvosválasztás van. Tavalyelőtt gyermekorvosi felmérést végeztek, amely szerint a terület lakosságának 40%-a más orvoshoz jár, nem pedig a körzetébe tartozóhoz.

Szűcs Lajos:
Dr. Gyenes Ágota képviselő asszonynak elmondta, hogy a közlekedés érdekében megkezdik a tárgyalásokat a Tisza Volán Rt.-vel.

Füsti Molnár Lajos:
Javasolta, hogy fogadják el a körzethatárokat és a döntést a lakosságra bízzák.

Pap Imre:
Az Ifjúság térről nem kell a Kertvárosi rendelőbe menni, ahogy eddig sem tették. A szabad orvosválasztás azt jelenti, hogy a lakos az általa legjobbnak tartott, vagy a lakóhelyéhez legközelebb eső orvost válassza. A Szociális és Egészségügyi Bizottság azt javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a körzethatár-módosítást átmeneti megoldásként kezelje. Egyrészt azért, mert a lakossági véleményeket nem ismeri a Képviselő-testület, másrészt pedig azért, mert a háziorvosok által választható kompromisszum eredménye az előterjesztés. Ez volt annak a feltétele, hogy a város két új háziorvosi körzetet tudjon kialakítani a Kertvárosi rendelőhöz. A 14/1, és 14/2. sorszámú anyagokból látható, hogy az ÁNTSZ Csongrád Megyei Intézete is el tudja átmeneti megoldásként fogadni a körzethatárokat. Javasolta, hogy a Képviselő-testület is fogadja el.

Dr. Gyenes Ágota:
A háziorvosi praxisokat milyen piaci áron értékesítette az önkormányzat?

Dr. Sztantics Csaba:
Az önkormányzat nem értékesítette a praxisokat, hanem létrehozta ezeket a háziorvosi körzeteket.

Móra József:
Véleménye szerint az orvos-beteg kapcsolat egy bizalmi kapcsolat. Az önkormányzat nem fogja a betegek befolyásolni az orvosválasztásban, a körzethatárokat nem kell betartani. A Képviselő-testület kompetenciájába tartozik a háziorvosi körzetek kialakítása. A jövő évi munkatervbe lehetőség van beépíteni egy beszámolót a háziorvosi körzetek működésének tapasztalatairól.

Dr. Sipos Ferenc:
Szabad orvosválasztás van, így a betegek nem kötelesek a körzetükbe tartozó orvoshoz menni. Viszont az az orvos, akinek nem a körzetébe tartozik a beteg, nem köteles a gyógykezelését elvállalni. Véleménye szerint az előterjesztés nincs megfelelően előkészítve és nem tudja elfogadni.
Emberek betegségét
nem lehet átmenetileg kezelni.

Dr. Sztantics Csaba:
Átmeneti rendelet nincs. Ha a Képviselő-testület ezt a rendeletet elfogadja, a későbbiek során csak módosítani lehet.

Szirbik Imre:
Véleménye szerint nincs gond a Szociális és Egészségügyi Bizottság álláspontjával. A Képviselő-testület megalkot egy rendeletet, a rendelet hatályba lép. Ha a Képviselő-testület kimondja azt, hogy a tapasztalatok ismeretében a rendeletét felül kívánja vizsgálni, akkor joga van a rendeletet módosítani. Az átmenetiség ezt jelenti.

Szűcs Lajos:
Kérte a képviselőket, aki a rendelet módosítását a Szociális és Egészségügyi Bizottság véleményével együtt elfogadja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 19 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében (1 fő nem szavazott) elfogadta és megalkotta alábbi rendeletét:

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete
27/2002. (XII.21.) KT. sz. rendelete

a Szentes város háziorvosi, házi gyermekorvosi
és fogorvosi körzeteinek megállapításáról

(A rendeletet a 13. sz. melléklet tartalmazza.)


18.) 2003. évi képviselő-testületi munkaterv (15)

Szűcs Lajos:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Pénzügyi, a Jogi és Ügyrendi, a Művelődési és Oktatási, a Városrendezési,- Fejlesztési és Környezetvédelmi, az Ifjúsági és Sport, valamint a Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottság véleménye. Bejelentette, hogy Szirbik Imre polgármester a bizottsági javaslatokat elfogadta.

Szirbik Imre:
Megkérdezte a Városrendezési,- Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnökétől, hogy a Sportközpont vezetőjének visszavonásáról szóló előterjesztést figyelembe véve, a bizottsági véleményük ellenére, egyetértenek-e azzal, hogy a pályázat azonnal ki legyen írva?

Baranyi Imre:
Igen.

Móra József:
Javasolta, hogy a háziorvosi körzetek működési tapasztalatairól legyen beszámoló a 2003. decemberi képviselő-testületi ülésen legyen beszámoló a tapasztalatokról.

Halmai László:
A Képviselő-testület a költségvetési koncepció tárgyalását megelőzően közmeghallgatást szokott tartani, amely novemberben elmaradt. Javasolta, hogy a 2003. januári képviselő-testületi ülésen a költségvetési rendelet megalkotását megelőzően tartsanak közmeghallgatást.

Szűcs Lajos:
A bizottsági javaslatokon kívül két javaslat érkezett, miszerint 2003 januári ülésen legyen közmeghallgatás, valamint 2003 decemberében a háziorvosi körzetek működésének tapasztalatairól legyen tájékoztató.
Kérte a képviselőket, aki az elhangzott és leírt bizottsági javaslatokkal egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

145/2002. (XII.06.) KT
Tárgy: 2003. évi képviselő-testületi munkaterv

hATÁROZAT

1.) Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2003. évi munkatervét az 1. számú melléklet szerint jóváhagyja.

2.) Felkéri a jegyzőt, hogy gondoskodjon a munkaterv részletes kidolgozásáról és az érdekelteknek történő kiadásáról.

Határidő: 2002. december 15.
Felelős: Dr. Sztantics Csaba jegyző

3.) A Képviselő-testület javasolja bizottságainak, hogy a munkatervbe nem került napirendi ajánlásokat saját munkaprogramjuk kialakítása során vegyék figyelembe.

A határozatról értesítést kap:
1./ Képviselő-testület bizottságainak elnökei
2./ Szentes Város Polgármestere
3./ Polgármesteri Hivatal Szervezési és Oktatási Osztálya


19.) Felügyelő Bizottsági tagok delegálása (16)
Szentes Rádió Kht., Szentes Városi Könyvtár Kht.

Szűcs Lajos:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Jogi és Ügyrendi, a Művelődési és Oktatási, valamint a Városrendezési,- Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság véleménye. Bejelentette, hogy érintettsége miatt a határozati javaslat 2. pontjának szavazásában nem kíván részt venni.

Baranyi Imre:
A Városrendezési,- Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság javaslatát Hornyik László képviselővel való egyeztetés után visszavonta.

Dr. Demeter Attila:
A Beruházó és Vagyonhasznosító Kft. Felügyelő Bizottságának tagja Szabó Péter volt képviselő, aki felajánlotta lemondását. A Képviselő-testület kompetenciájába tartozik egy új tag delegálása. A Felügyelő Bizottság Szabó Péter munkájával meg van elégedve.

Kálmán János:
Javasolta a Rádió Szentes Kht. Felügyelő Bizottságába ötödik tagként Karikó T. Tibor képviselőt delegálni.


Szűcs Lajos:
Javasolta dr. Demeter Attila és Kálmán János képviselőknek, hogy személyi módosításokra vonatkozó javaslatukat akkor tegyék meg, amikor a beszámolóknál a Felügyelő Bizottságokról tárgyalnak.
Kérte a képviselőket, aki a határozati javaslat 1. pontjával egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 18 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében (2 fő nem szavazott) elfogadta.
Kérte a képviselőket, aki a határozati javaslat 2. pontjával egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 20 igen szavazattal elfogadta.
Kérte a képviselőket, aki a határozati javaslat 3 pontjával egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:


146/2002. (XII.06.) KT
Tárgy: Felügyelő Bizottsági tagok delegálása - Rádió Szentes Kht., Könyvtár Kht.

hATÁROZAT

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete

1.) A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10.§ b.) pontjában biztosított jogkörében a Szentes, Kossuth u. 1. sz. alatti székhelyű Rádió Szentes Kht. Felügyelő Bizottságába, újabb 5 évre

Félegyháziné Somogyi Éva-t
Bucsány György-t
Mátéffy Zoltán-t
dr. Papp Zoltán-t

választja meg.

2.) A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 33/A.§ /2/ bekezdés bb.) pontja alapján hozzájárul Szűcs Lajos alpolgármesternek mind a Szentes Városi Szolgáltató Kft., mind a Könyvtár Kht. Felügyelő Bizottsága tagságának a fenntartásához.

3.) Köszönetét fejezi ki Horváth István volt önkormányzati képviselőnek a Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. Felügyelő Bizottsági tagjaként végzett munkájáért és egyben megbízatását visszavonja.

A határozatról értesítést kap:
1./ A határozatban megjelölt személyek
2./ A határozatban megjelölt gazdasági/közhasznú társaságok
3./ Szentes Város Polgármestere

20.) A Gr. Széchenyi István Általános Iskola vezetésével kapcsolatos feladatok ellátására megbízás (18)

Szűcs Lajos:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási Bizottság véleménye. Megállapította, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban kérdés, vélemény nem hangzott el. Kérte a képviselőket, aki a határozati javaslattal egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:


147/2002. (XII.06.) KT
Tárgy: A Gr. Széchenyi István Általános Iskola vezetésével kapcsolatos feladatok ellátására megbízás

hATÁROZAT

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. törvény 9.§ /4/ bekezdésében biztosított jogkörében, figyelemmel a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben tárgyú 138/1992. (X.8.) Kormányrendelet 5.§ /16/ bekezdésére, megbízza

Polyák Mihályné (sz.: Hossó Ilona)
6600 Szentes, Drahos u. 12. II/4. sz. alatti lakost

2002. november 4-től 2003. június 30-ig
terjedő időszakra

a Gr. Széchenyi István Általános Iskola (6600 Szentes, Berekhát 13.) vezetői feladatainak ellátásával.
Havi illetményét a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. alapján állapítja meg.
Ezen vezetői beosztásra szóló megbízás nevezett közalkalmazotti kinevezését nem befolyásolja.
A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a vezetői megbízással kapcsolatos munkáltatói intézkedéseket tegye meg, és gondoskodjon a Gr. Széchenyi István Általános Iskola igazgatói állásának meghirdetéséről.

A határozatról értesítést kap:
1./ Megbízott
2./ Szentes Város Polgármestere
3./ Gr. Széchenyi István Általános Iskola - Szentes
4./ Csongrád Megyei TÁH - 6701 Szeged, Széchenyi tér 9.
5./ Városi Intézmények Gazdasági Irodája - Szentes
6./ Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztálya
7./ Polgármesteri Hivatal Szervezési és Oktatási Osztálya

21.) Magasabb vezetői megbízás visszavonása (19)
Kíséri Óvodai Munkáltatói Körzet - Bertók Gyuláné

Szűcs Lajos:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási Bizottság véleménye. Megállapította, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban kérdés, vélemény nem hangzott el. Kérte a képviselőket, aki a határozati javaslattal egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:


148/2002. (XII.06.) KT
Tárgy: Magasabb vezetői megbízás visszavonása - Kíséri ÓMK Bertók Gyuláné

hATÁROZAT

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9.§ /4/ bekezdésében biztosított hatáskörében és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23.§ /4/ és a 30.0 /1/ bekezdés e.) pontja szerint
Bertók Gyulánénak (sz.: Strincz Katalin Szentes, Kisér u. 5. sz. alatti lakos) a Kiséri Óvodai Munkáltatói Körzet körzeti vezetőóvónőnek 1999. augusztus 1-jétől 2004. augusztus 31-ig fennálló magasabb vezetői megbízását visszavonja 2003. augusztus 31-ig hatállyal és közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel 2003. december 31-ével megszünteti.

A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a munkaviszony megszüntetésére a szükséges intézkedéseket tegye meg, valamint az új intézményvezető kinevezése céljából pályázat kiírásáról gondoskodjon.

A határozatról értesítést kap:
1./ Bertók Gyuláné Szentes, Kisér u. 5.
2./ Szentes Város Polgármestere
3./ Kiséri Óvodai Munkáltatói Körzet - Szentes
4./ Csongrád Megyei TÁH - 6701 Szeged, Széchenyi tér 9.
5./ Városi Intézmények Gazdasági Irodája - Szentes
6./ Polgármesteri Hivatal Szervezési és Oktatási Osztálya

22.) Közalkalmazotti jogviszony megszüntetése és magasabb vezetői megbízás visszavonása (20)
Sportközpont - Tóth József

Szűcs Lajos:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva az Ifjúsági és Sportbizottság véleménye.

Oltyán Lajos:
Javasolta, hogy a Képviselő-testület ismerje el Tóth József munkáját.

Karikó T. Tibor:
Javasolta, hogy a Kiséri Óvodai Munkáltatói Körzet vezetőóvónőjének, Bertók Gyulánénak a munkáját is köszönje meg a Képviselő-testület.

Oltyán Lajos:
Az imént szavazták meg, hogy a Kiséri Óvodai Munkáltatói Körzet beszámolója a következő évben a Képviselő-testület elé kerül. Úgy gondolta, hogy a beszámolóval együtt köszönjék meg Bertók Gyuláné munkáját.

Halmai László:
Kérte, hogy az Ifjúsági és Sportbizottság javaslatát is tegyék fel szavazásra.

Szirbik Imre:
Kérte, hogy a Képviselő-testület az Ifjúsági és Sportbizottság véleményét az előterjesztés részeként kezeljék.

Szűcs Lajos:
Kérte a képviselőket, aki az előterjesztéssel egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:


149/2002. (XII.06.) KT
Tárgy: Közalkalmazotti jogviszony megszüntetése és magasabb vezetői megbízás visszavonása - Sportközpont Tóth József

hATÁROZAT

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9.§ /4/ bekezdésében biztosított hatáskörében és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23. § /5/ és 25.§ /2/ bekezdés a.) pontja alapján
Tóth Józsefnek (Szentes, Szent Imre herceg u. 3. sz. alatti lakos) a Sportközpont igazgatójának közalkalmazotti jogviszonyát közös megegyezéssel 2003. január 31-ével megszünteti, ezzel egyidejűleg 2001. február 1-jétől 2006. január 31-ig fennálló magasabb vezetői megbízását visszavonja.

A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a munkaviszony megszüntetésére a szükséges intézkedéseket tegye meg, valamint az új intézményvezető kinevezése céljából pályázat kiírásáról gondoskodjon.

A határozatról értesítést kap:
1./ Tóth József Szentes, Szent I. hg. u. 3.
2./ Szentes Város Polgármestere
3./ Sportközpont - Szentes
4./ Csongrád Megyei TÁH - 6701 Szeged, Széchenyi tér 9.
5./ Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztálya
6./ Polgármesteri Hivatal Szervezési és Oktatási Osztálya


23.) Intézmények szolgáltatási díjainak megállapítása (21)

Szűcs Lajos:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Pénzügyi, a Művelődési és Oktatási, valamint az Ifjúsági és Sportbizottság véleménye.

Ádám Aranka:
Az előterjesztés nem tartalmazza az uszodai szolgáltatási díjakat, ez a beruházás befejezése után kerül a Képviselő-testület elé. A Művelődési Központnál szereplő "bál iskoláknak" díja csak a belépődíjas rendezvényekre vonatkozik.

Szirbik Imre:
Az Ifjúsági és Sportbizottság módosító indítványai közül elfogadja a Szigligeti táborra vonatkozó javaslatot. A Sportcsarnok terembérleti díjából elfogadja a rendezvények 20%, illetve az egyéb kiállítás és vásárra vonatkozó 30%-os bizottsági indítványt.

Javasolta, hogy az iskolák és egyesületek terembérleti díjaira vonatkozólag két megoldást fogadjon el a Képviselő-testület. Alaphelyzetben fogadja el az előterjesztés szerintit, amelyet azzal indokol, hogy ez valójában a középiskolákra vonatkozik és a megyei költségvetés a város számára e díjtételek alapján többletforrást tud biztosítani. Ugyanakkor alakítsa ki az Ifjúsági és Sportbizottsággal egyező javaslattal történő 10%-os számokat alapul véve, az ún. kedvezményes csarnokhasználat lehetőségét, melynek odaítéléséről az Ifjúsági és Sportbizottság döntsön. Egészpálya 2.600,- Ft, háromnegyed pálya 2.250,- Ft, félpálya 1.800,- Ft, negyed pálya 1.000,- Ft-os díjtétel mellett. Azért kéri, mert ebben az esetben a középiskolák teremhasználatát a megye kiegészíti, többletforráshoz jut a csarnok, míg a bizottsági javaslat szerint a szentesi iskolák és sportegyesületek kedvezményesen tudnák használni a sportcsarnokot.

Oltyán Lajos:
Fontosnak tartja, hogy a Szigligeti tábor gyermekcsoportokra vonatkozó szállásdíját az Ifjúsági és Sportbizottság módosítása szerint mérsékelje a Képviselő-testület, ugyanis a gyermekcsoportok táboroztatása egyre nehezebb. A szegény sorsú gyerekek szülei még ezt az összeget is nehezen tudják megfizetni. Véleménye szerint ugyanezt a táblázatot kellene megcsinálni a művelődési intézményeknél is, mint például a Művelődési Ház, Tóth József Színház. Tekintettel arra, hogy itt is gyermekcsoportok, gyermekintézmények vesznek részt a rendezvényeken. Továbbá méltányos lenne olyan civil szervezetektől is a bérleti díjakat csökkentett formában beszedni, amelyek gyermekcsoportokat működtetnek.

Karikó T. Tibor:
Az előterjesztés mellékletében a Művelődési és Ifjúsági Ház díjai között szerepel a "bál iskoláknak" rovat. A Művelődési és Oktatási Bizottságban az önköltséghez próbálták kapcsolni az igénybevételi díjat. Pontosan az iskolák esetében történik egy nagy mértékű emelés. Hiszen a 30 eFt körüli önköltséghez képest az iskoláknak 10 eFt-tal többet kell fizetni. Az oktatási intézmények túlnyomó többsége az önkormányzat intézménye, ezért ez a pénz féligmeddig belül mozog. Másrészt amikor egy iskola bált rendez, az esetek többségében valamilyen alapítvány van a háttérben. Ezek az alapítványok azért dolgoznak, hogy az iskolákban fejlődést érjenek el. Kérte, hogy ez a fajta rendezvény is kedvezményes legyen.

Szűcs Lajos:
Megkérdezte Karikó T. Tibor képviselőt, hogy konkrét javaslata is van-e az iskolai bálak térítési díjára vonatkozóan.

Karikó T. Tibor:
Úgy gondolta, hogy az önköltségi árnál, vagy annak minimális emelésénél maradjon a Képviselő-testület.

Szirbik Imre:
Javasolta, hogy a Művelődési Központnál is mondja ki a Képviselő-testület ugyanazt az elvet, mint a Sportcsarnoknál, hogy a szentesi iskolák és civil szervezetek számára önköltségi szinten biztosítja, és ennek a körének a szabályozását bízzák a Művelődési és Oktatási Bizottságra.

Karikó T. Tibor:
Elfogadta Szirbik Imre polgármester javaslatát.

Szűcs Lajos:
Kérte a képviselőket, aki az Ifjúsági és Sportbizottság, illetve a polgármester úr Művelődési Központra és a Sportcsarnokra vonatkozó javaslatát elfogadja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:


150/2002. (XII.06.) KT
Tárgy: Intézmények szolgáltatási díjainak megállapítása

hATÁROZAT

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete az intézmények szolgáltatási díjairól készült előterjesztést megtárgyalta és az alábbiak szerint dönt:

1.) A melléklet szerint (15. sz.) kimunkált szolgáltatási díjak mértékét jóváhagyja.

2.) Felhívja a figyelmet arra, hogy az önkormányzat 2003. évi költségvetésében a jóváhagyott díjak mértékével kell számolni, és az intézmények saját bevételei között a megfelelő összegeket kell szerepeltetni.

A határozatról értesítést kap:
1./ Az érintett intézmények
2./ Szentes Város Polgármestere
3./ Polgármesteri Hivatal Költségvetési Csoport
4./ Polgármesteri Hivatal Szervezési és Oktatási Osztálya

Kiment a teremből: Szirbik Imre polgármester
A Képviselő-testület létszáma: 20 fő

24.) A Szentes Városért Közalapítvány alapító okiratának módosítása (22)

Dr. Sztantics Csaba:
Az alapító okiraton átvezetett módosítások az ügyészséggel egyeztetve történtek, és megfelelőnek tartják az ilyen formában történő módosítást. Az alapító okirat VI. fejezetének "A Közalapítvány vagyonát csökkentik" c. rész 2. bekezdésnél látható, hogy 10%-os működési,- fejlesztési keret van meghatározva. Az Alapítványnak nincsenek költségei, a Polgármesteri Hivatal a posta,- és egyéb költségeit állja, azonban ügyészségi kívánalom, hogy ez valamilyen formában legyen megjelölve. Miután Móra József bejelentette az összeférhetetlenségi okot, a Kuratóriumi tagok közül senki nem akarta elvállalni az elnöki tisztséget. Később Labádi Lajos elvállalta, ezért van az előterjesztésben úgy megfogalmazva, hogy a Kuratórium kéri, Labádi Lajos legyen a Képviselő-testület által megválasztott elnök.


Visszajött a terembe: Szirbik Imre polgármester
A Képviselő-testület létszáma: 21 fő


Szűcs Lajos:
Kérte a képviselőket, aki a határozati javaslatot elfogadja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:


151/2002. (XII.06.) KT
Tárgy: Szentes Városért Közalapítvány alapító okiratának módosítása

hATÁROZAT

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Szentes Városért Közalapítvány alapító okiratának módosítására vonatkozó indítványt és az alábbiak szerint határoz:

1.) Az alapító okirat, "A Közalapítvány vagyonát csökkentik" c. VI. fejezetének 2./ pontja az alábbiak szerint módosul:

"2./ A Közalapítvány működésével és fejlesztésével kapcsolatos minden ráfordítás és kiadás, amely nem haladhatja meg a közalapítvány éves bevételének 10%-át.
Működési kiadásnak tekintendők a kuratórium működésével kapcsolatos adminisztrációs költségek (utazási és postai költségek), továbbá a pályázati eljárások költségei."

2.) Az alapító okirat IX. fejezete helyébe a következők lépnek:
"IX. A Közalapítvány képviselete
A Közalapítvány képviseletére és vagyonának kezelésére Alapító 5 tagú kuratóriumot hoz létre. A kuratórium tagjai köztiszteletben álló szentesi polgárok a Képviselő-testület felkérése alapján.

A kuratórium elnökét az alapító jelöli ki.
A kuratórium elnöke: Labádi Lajos Szentes, Bocskai u. 6.
A kuratórium tagjai: Bucsány György Szentes, Kisér u. 6.
Gidófalvy György Szentes, Ifjúsági stny. 10.
Móra József Szentes, Móricz Zs. u. 3/3.
Tabajdi György Szentes, Kossuth tér 5.
A Közalapítványt a kuratórium elnöke, Labádi Lajos, akadályoztatása esetén Tabajdi György és Bucsány György együttesen képviselik.
A bankszámla felett való rendelkezésre Labádi Lajos elnök és Tabajdi György vagy Bucsány György, az elnök akadályoztatása esetén Tabajdi György és Bucsány György együttesen jogosultak. "
3.) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az alapító okirat módosítása ügyében járjon el a Csongrád Megyei Bíróságnál.

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Csongrád Megyei Bíróság
2./ Szentesi Városi Ügyészség
3./ Szentes Városért Közalapítvány Elnöke
4./ Szentes Város Polgármestere
5./ Polgármesteri Hivatal Jegyzője


25.) Bölcsőde alapító okiratának módosítása (23)

Szűcs Lajos:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Szociális és Egészségügyi Bizottság véleménye.
Megállapította, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban kérdés, vélemény nem hangzott el. Kérte a képviselőket, aki a határozati javaslattal egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:


152/2002. (XII.06.) KT
Tárgy: Bölcsőde alapító okiratának módosítása

hATÁROZAT

Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Szentes Város Önkormányzat Bölcsődéje alapító okiratát a következők szerint módosítja:


"Alaptevékenysége
A településen élő bölcsődés korú gyermekek ellátása a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv., valamint Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/1999. (IX.18.) KT. sz. rendelete alapján"

Alaptevékenységen felüli feladatait a "felnőtt vendégétkeztetéssel" bővíti.

Felhívja a jegyzőt, hogy a fenti módosításokat az intézmény alapító okiratában vezesse át, és gondoskodjon az egységes szerkezetben foglalt alapító okiratnak az érdekelteknek történő megküldéséről.

Határidő: azonnal
Felelős: dr. Sztantics Csaba jegyző

A határozatról értesítést kap:
1./ Szentes Város Önkormányzat Bölcsődéje
2./ Polgármesteri Hivatal Költségvetési Csoportja - Helyben
3./ Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztálya - Helyben


26.) Pályázat benyújtásához támogató állásfoglalás kérése (24)

Szűcs Lajos:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Pénzügyi, a Szociális és Egészségügyi, valamint a Városrendezési,- Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság véleménye.

Füsti Molnár Lajos:
Miért 44 fős egység létrehozására van szükség?

Lencséné Szalontai Mária:
Azért mert a szakmai jogszabályok az átmeneti szállók és a fogyatékosok átmeneti otthona tekintetében 22 fős blokkokat határoz meg.

Szűcs Lajos:
Kérte a képviselőket, aki a határozati javaslattal egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:


153/2002. (XII.06.) KT
Tárgy: Pályázat benyújtásához támogató állásfoglalás kérése

hATÁROZAT

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a pszichiátriai-fogyatékos emberek nappali ellátását szolgáló intézmény kialakításával kapcsolatos lehetőségeit megismerte és az alábbiak szerint határoz:


Szükségesnek tartja a szociális törvényből adódó fogyatékos személyek nappali és átmeneti intézménye létrehozását és egyetért a pályázat benyújtásával.
A pályázathoz szükséges saját erőhöz biztosítja a Szentes, Munkás u. 54. sz. alatti közművesített ingatlant.

Határidő: a pályázat benyújtása
Felelős: az intézményvezető

A határozatról értesítést kap:
1./ Gondozási Központ igazgatója - Szentes, Horváth M. u. 10.
2./ Szentes Város Polgármestere
3./ Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztálya - Helyben
4./ Polgármesteri Hivatal Költségvetési Csoportja - Helyben
5./ Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Csoportja - Helyben


27.) "Lakos kapitány" tér elnevezése
Lakos József Baráti Társaság indítványa (25)

Szűcs Lajos:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Városrendezési,- Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság véleménye.

Ollai Istvánné:
Kérte, hogy a Képviselő-testület szavazza meg az előterjesztést. A térelnevezés átszámozással, átépítéssel nem jár, az önkormányzatnak nem kerül pénzbe.

Oltyán Lajos:
Nem javasolta a "Lakos kapitány" tér elnevezést. Úgy gondolta, hogy a Képviselő-testület nincs birtokában olyan ismereteknek, amely alapján nyugodtan további közterület elnevezéseket eszközölhet. Lakot Józsefről van elnevezve közterület, van tábla állítva, illetve az önkormányzat támogatásával jelent meg róla könyv.

Kálmán János:
A Városrendezési,- Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság tagjaként nem értett egyet Ollai Istvánné képviselő asszony felszólalásával, miszerint csak egy márványtábla kérdése az egész. Véleménye szerint a teret küllemében át kellene alakítani és méltóvá kellene tenni az elnevezéshez. A határozati javaslat A.) változatának elfogadása esetén a tér rendbehozatalát javasolta.

Dr. Dömsödi József:
Bejelentette, hogy a polgári oldal a határozati javaslat A.) változatát támogatja.

Szűcs Lajos:
Kérte a képviselőket, aki egyetért a határozati javaslat A.) változatával, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 9 igen szavazattal, 3 nem szavazat ellenében, 8 tartózkodás mellett (1 fő nem szavazott) nem fogadta el.

Kérte a képviselőket, aki a határozati javaslat B.) változatát támogatja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 6 igen szavazattal, 8 nem szavazat ellenében, 6 tartózkodás mellett (1 fő nem szavazott) nem fogadta el.

Szűcs Lajos:
Megállapította, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban döntés nem született.

Szirbik Imre:
A Képviselő-testület döntését úgy fogja fel, hogy a kérdés nyitva maradt. Mivel egyik változatot sem fogadták el, most nem neveztek el közterületet. Elgondolkodtató a Labádi Lajos levéltári igazgató által megfogalmazottak. Illene a városnak emlékeznie arra, akit a megszállott csapatok a város főterén kivégeztek. Kérte, hogy a kérdést ne vegyék le napirendről és gondolják át úgy, hogy a megbékélés és a jövőre mutató döntés szülessen.

Ollai Istvánné:
A Levéltár szakvéleményében szereplő kimagasló emberekről senki nem említette meg, hogy teret nevezzenek el róluk.


28.) Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság munkateljesítményének értékeléséhez kiemelt célok meghatározása (26)

Szűcs Lajos:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Városrendezési,- Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság véleménye.

Karikó T. Tibor:
Az elmúlt napokban a képviselők részt vehettek a Tűzoltóságon egy bemutatón. Megköszönte a tűzoltók magas színvonalú bemutatóját. Jó munkát kívánt!

Szűcs Lajos:
Kérte a képviselőket, aki a határozati javaslatot elfogadja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:


154/2002. (XII.06.) KT
Tárgy: Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság munkateljesítményének értékeléséhez kiemelt célok meghatározása

hATÁROZAT

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a köztisztviselők jogállásáról szóló 19992. évi XXIII. törvényt módosító 2001. évi XXXVI. törvény, amely az 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) 245/F.§ /2/ bekezdés alapján a hivatásos tűzoltók teljesítménykövetelményének alapját képező kiemelt célokat az alábbiak szerint határozza meg.

1.) A lakosság és az anyagi javak védelme érdekében a Tűzoltóságnál végzett tevékenység hatékonyságának növelését jó felkészültségű, magas teljesítményt nyújtó, elkötelezett munkaerő megfelelő létszámban, időben, illetve helyen történő biztosításával valósítsák meg.
2.) A tűz- és káresetek megelőzésével kapcsolatban a Tűzoltóság törekedjen a felvilágosító tevékenység kiszélesítésére - a jogszabályok minél szélesebb körű megismertetésére, a jogkövető magatartás elősegítésére - igénybe véve a helyi média adta lehetőségeket.
3.) A tűzoltási és műszaki mentési feladatok ellátása során a Tűzoltóság működésének kiemelt fontosságú eleme a munkafeladatoknak az operatív tevékenységek folytatása útján történő magas szintű végrehajtása.
4.) Törekedni kell az állomány elméleti és gyakorlati jártasság és készség szintjének folyamatos fejlesztésére, a szakmai tudás és fizikai állóképesség szintjének 2002. évet meghaladó teljesítésére.
5.) A tűz- és káresetekkel kapcsolatos adatszolgáltatás, valamint a keletkezési körülmények vizsgálata során a vonatkozó jogszabályokban előírt követelmények szerint, pontosan a határidőket betartva kell eljárni. A kiemelt esetekben az ügyintézést körültekintően, a lehető legrövidebb időn belül végezzék.
6.) A szentesi Tűzoltóságra vonatkozó és előírt mentési feladatokon túl (tűzoltás, műszaki mentés) keresni kell a lehetőséget a speciális (vízi és magasból való mentés) bevetésekre történő személyi és technikai feltételek előkészítésére.
7.) Kísérjék figyelemmel az állományba lévő és az állományba kerülők szociális és humánpolitikai helyzetét, törekedjenek annak javítására.
8.) A költségvetési kondíciók maximális kihasználása mellett törekedjenek a pályázati lehetőségek megismerésére és felhasználására.
9.) A tűzoltó parancsnokság működtetése során nagy figyelmet kell fordítsanak a kiadások ésszerűbb felhasználására, a hatékony takarékoskodásra, a költségkímélő, de megfelelő színvonalú beszerzések megvalósítására.

A meghatározott feladatok végrehajtásáért a Képviselő-testület a parancsnokot, mint az intézmény vezetőjét és rajta keresztül a parancsnokság hivatásos állományát teszi felelőssé.

A határozatról értesítést kap:
1./ Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság - Szentes

Interpellációk, bejelentések

Móra József:
A 25. sorszámú előterjesztéssel kapcsolatban elmondta, hogy a Levéltár igazgatója által leírt szakvéleményben szerepel, hogy volt utca elnevezve Árvai Bálint cipészmesterről, amelyet 1991-ben megfontolatlan módon átneveztek.

Ollai Istvánné:
A Városi Galéria lépcsőjén sötétedés után balesetveszélyes a közlekedés. Kérte, hogy biztosítsanak világítást.

Pap Imre:
A magyartési temető ravatalozójának függönye, a szertartáshoz szükséges tárgyai elhanyagolt, leromlott állapotban van. Kérte a Városellátó Intézményt, hogy gondoskodjon ezen tárgyak pótlásáról és cseréjéről.

Halmai László:
A strand élményfürdő próbaüzemeltetése során az új medencékben a termálvíz kátrányos volt, amely kedvezőtlen esztétikai látványt nyújt, és a gépészeti berendezési eszközökben is kárt okozhat. A zuhanyzókban nincs megfelelő hőmérsékletű víz. Mikor lesz megfelelő mennyiségű, minőségű és hőfokú víz a strandon?

Szeretné, ha a képviselők megkapnák az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát, illetve a rendeleteket egységes szerkezetben, mert nehéz úgy döntést hozni az új képviselőknek, ha még az alaprendeletet sem ismerik.
A díszterem állapota nem kielégítő, a székek el vannak szakadva, elhasználódott állapotban vannak. Az ülésterem bútorzatát felül kellene vizsgálni.
Tudomására jutott, hogy a Szent Anna Katolikus Templom falszigetelési munkáit tervezik. Szeretné, ha az önkormányzat felvenné velük a kapcsolatot, és hasonlóképpen kezelné, mint a Református Nagytemplom felújítását.

Kálmán János:
Bejelentette, hogy a Tiszai strandra vezető Csongrádi úti kerékpárút állapota balesetveszélyes, meg van süllyedve, repedezett. Felújítása halaszthatatlan lenne.

A Csongrádi úton az Esze T. utca és a dr. Négyesi L. utca felől közlekedő lakosok számára nincs megoldva a kijelölt gyalogátkelőhely a főútvonalon. A Szentes Víz- és Csatornamű Kft. bejárójával egyvonalban lévő részen egy kijelölt gyalogátkelőhelyet kellene létesíteni, amely biztosítaná az átkelők biztonságát és jelentősen csökkentené az arra haladó járművek sebességét.
A Makai híd állapota kritikán aluli és balesetveszélyes. A híd közvetlen ki- és bejáratánál az járda csatlakozása le van süllyedve. Megfontolandónak tartaná a forgók eltávolítását.

Füsti Molnár Lajos:
Tavasszal interpellált egy lakossági beadvány érdekében a Koszta József Általános Iskola előtti parkoló kialakításával kapcsolatban. Ez a parkoló elkészült, amelyet a kérelmezők nevében megköszönt.

Dr. Demeter Attila:
Megköszönte Kálmán János képviselőnek, hogy elmondta azt, amelyet ő már az előző ciklusban, mint a 7. sz. választókerület egyéni képviselője írásban benyújtott. Reméli, ketten többet tudnak tenni a kerület érdekében.

Karikó T. Tibor:
Örömmel vette, hogy a Vörösmarty utca szélesebb útburkolatot kapott. Az út kiszélesítése miatt valamennyi villanyoszlop közvetlenül az útszegély mellett húzódik, amely véleménye szerint balesetveszélyes. Kérte, hogy a balesetveszély megakadályozása érdekében történjen intézkedés.

Szűcs Lajos:
Bejelentette, hogy a Képviselő-testület további munkáját zárt ülésben folytatja.

K.m.f.

Dr. Sztantics Csaba Szűcs Lajos
jegyző alpolgármester

Baranyi Imre - Dr. Dömsödi József
jegyzőkönyv-hitelesítő