Széchenyi liget. Helyi jelentőségű védett terület. Autóknak táblák sokasága tiltja a fák közötti parkolást, a behajtást. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a kihelyezett tábláktól nem lehet látni az erdőt. Vicc is lehetne ebből, mégis szomorú kép fogadja hétvégeken a strandra látogató embereket: a gépkocsivezetők nem veszik észre a tiltást. A múzeum felé vezető útra kihelyezett sorompót kinyitva beállnak az árnyat adó fák közé. Rendszertelenül. Lényeg: az autó árnyékba legyen, és ne kelljen sokat gyalogolni.
- Tavaly 5, most 8 ezer forint bírságot rovunk ki mindenkinek, aki a ligetben, tilosban parkol - mondja érdeklődésünkre Kóczán István, a városi közterület-felügyelet vezetője. - Tudni kell azt is, hogy az illető ilyen esetekben kettős szabálysértést követ el. Az egyik közlekedésrendészeti dolog, mivel a behajtani tilos tábla hatálya alá eső területre hajtott be. A másik: helyi védettségű zöldterületre hajt be, illetve parkol. És azt is meg kell nézni, mi marad a gépjárműk után. Ott takarítják ki az autót, cigarettás dobozt, kólásüveget, zacskót, csomagolópapírt dobnak el a fák között, de találtunk már teli gyufásdobozt is. Ezt a szép ligetet védeni kell, állagának megőrzése fontos az itt lakók számára.
Mint megtudtuk, a város pályázik parkolóhely kialakításra. Pénzkérdés az egész. Biztosak lehetünk benn, ha nyer az önkormányzat, azonnal kialakítja a parkolóhelyet a Széchenyi ligetben is. Addig legyünk toleránsak a ligeti park iránt.
(lovas)
|