Véget ért a nyár utolsó nagy csavargása, a St. Jupát legénység 16
napos vízitúrája, aminek egy-egy napja (az elején és a végén) utazással
telt el. Fölautóztak egészen Tisza-becsig, onnan a gyorsfolyású
vízen elindulva leeveztek az egészen más jellegű Tisza tóig.
- Maga az út közel 300 kilométert tesz ki, azon tíz napot eveztünk,
négy napban egyhelyben táboroztunk - tájékoztatta lapunkat Valkai
Zsolt, az egyesület vezetője. - Pihentünk, röplabdáztunk, általában
kinn a vadonban. Egy rövid időt töltöttünk a tiszalöki kempingben
is. Szerencsére az időjárás kedvezett a tizennégy fős csapatnak.
A fölső szakaszon gyorsfolyású a Tisza, segített bennünket, lentebb,
Tokaj alatt szinte már áll a víz. Mire kellett vigyáznunk? Fönt
a sebes folyóra, a kompkötelekre. Elég sok van belőlük, de nagy
gondot nem okoznak. A tempó sem volt anynyira veszélyes. Meg-megálltunk
fürdeni, kikötöttük a hajókat, mozogtunk egy kicsit. Odafönn, a
Tiszalök-Tokaj szakaszon sokan vízitúráznak. A fiúk számára érdekesnek
tűnt a zsili-pelés, az 5-10 méteres vízszintkülönbség.
Két tízéves fiú - Olasz Tamás és Dandé Marcell - is végigvitte a
távot. Ők voltak a legfiatalabbak a csapatban, igaz nem az első
túrájuk volt már, és a testvérbátyjuk is elkísérte a gyerekeket.
Végül is mindenki jól érezte magát.
Ezzel a nyári csavargás befejeződött, megkezdődtek az iskolák. A
tréningek mennek most már. De lesznek hétvégi programok. A következő
többnapos kiruccanást az őszi szünetben tervezik. A Bükkbe szeretnének
fölkerékpározni - mondja Valkai Zsolt.
Köszönet támogatóinknak: Szentes Város Önkormányzata, Szja 1 % felajánlók,
Kvíz-2000 Bt., Dan-Aqua Öntözéstechnikai Kft., herba-Mix Kft., Linea-H
Bt., Beleon és Társa Kft., Agroteam 97 Kft., ITV Szentes Kft., Bio-chipp
Kft., MetalCom-R Táv-közléstechnikai Kft., VAUDE, Royal 03 Bt. (Pont
Büfé).
(X)
|